Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
A La Bohéme Kamarazenekar, a Vivat Bacchus Énekegyüttes (képünkön), valamint Pécsről származó, élvonalbeli operaénekesek, operaénekesnők lépnek fel január 27-én a Hotel Palatinus Bartók termében. A szervezők az est teljes bevételét a halmozottan sérült gyermekek javára ajánlják fel. Ez a koncert a 2012 végén megrendezésre kerülő Pécsi Operabál beharangozó eseménye lesz.
A La Bohème Kamarazenekar múltja 2003-ra nyúlik vissza, melynek tagjai fiatal, de pályájukon sikeresen szereplő művészek. A nagyközönségnek 2011. június 21-én, a Zene Világnapján mutatkoztak be. Az együttes zenei vezetője a fiatal kora ellenére már nemzetközileg is ismert karmester, zeneszerző, Wirth Márton.
A zenekar több sikeres fellépését követően elhatározta, hogy az idei évben a hazánkban és nemzetközi szinten is komoly elismerésnek örvendő Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad a halmozottan sérült gyermekek javára. Az est teljes bevételét a szervezők a Kerek Világ Alapítványnak ajánlották fel, amely azt a sérült gyerekek fejlesztéséhez elengedhetetlen eszközök beszerzésére szeretné fordítani – mondta Fazekas István, az alapítvány képviselője. “Az egyre csökkenő állami támogatások mellett a hangverseny látogatóinak támogatása nagyon jól fog jönni.”
Az est folyamán felcsendülnek többek között Johann Strauss, Puccini, Kálmán Imre, Lehár, Gardel művei, opera- és operett részletek, filmzenék, valamint a Vivat Bacchus Énekegyüttes szerzeményei. Január 27-én négy élvonalbeli pécsi, illetőleg Pécsről elszármazott fiatal operaénekes is fellép: Bognár Szabolcs, aki február 24-én a Falstaffban debütál, Ócsai Annamária, aki már több ízben dolgozott együtt Kocsis Zoltánnal, valamint Rózsa Bernadett és Gál Máté. Utóbbi művészt már külföldhöz köti a szerződése, de a koncert időszakában éppen Magyarországon tartózkodik, így örömmel vállalta a felkérést.
Szentgyörgyvári Péter, a Vivat Bacchus Énekegyüttes egyik tagja lapunknak elmondta, hogy ők is azonnal igent mondtak Wirth Márton megkeresésére, hiszen nagy hálával tartoznak a városnak, és ahol tudnak, segítenek. Ilyen nemes cél érdekében pedig egyértelmű volt a válasz.
Jelen koncert, a szervezők szándéka szerint a 2012 októberében vagy novemberében megrendezendő hagyományteremtő Pécsi Operabál beharangozó eseménye lesz.
A gálakoncert időpontja: 2012. január 27. 18:30.
Jegyek kaphatók a Filharmónia jegyirodájában és a koncert kezdete előtt a helyszínen, a Palatinus Hotelben. Jegyár: 3000 forint.
Hozzászólások