Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Március 13-án reggel 8-tól délután 3-ig a diákoké volt a Kodály Központ. A Pécs és környékének általános és középiskoláiból összesereglett csaknem ötezer tanulót a Pécsi Szimfonietta játékos komolyzenei koncertjei vonzották az épületbe. A Filharmónia Dél-Dunántúl szervezésében megvalósult "ifjúságnevelő" hangversenyeket a szervezet régóta szívügyének tekinti, 2011 óta a Kodály Központ évente egyszer partner is ebben.
A hozzávetőleg óránként kezdődő koncerteken a diákság minden alkalommal, vagyis ötször megtöltötte szinte teljesen megtöltötte az ezerfős nézőteret. A legtöbben a PTE Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskolájából, valamint az ANK I. számú Iskolájából érkeztek, intézményenként több mint ötszázan, de Pécs környékéről: Mohácsról, Sellyéről, Siklósról is csaknem háromszáz gyerkőc érkezett meghallgatni a Pécsi Szimfonietta különleges koncertjét. A név a Pannon Filharmonikusok 22 fős mini-zenekarát takarja, akik nagy figyelmet fordítanak a Dél-Dunántúl ifjainak zenei nevelésére: évi 52 koncertet adnak Baranya, Somogy, Tolna megye nagyvárosaiban ennek a korosztálynak.
A "Királyok Zenéje" fantáziacímű koncert műsorán Bach: Musiklisches Opfer című művének részletei, Händel: Vízizene – szvit, Haydn: 48. C-dúr szimfónia „Mária Terézia” I. tétel, Beethoven: István király – nyitány, Verdi: Aida – Győzelmi induló, Kodály: Háry János – A császári udvar bevonulása, Ránki: Pomádé király új ruhája – I. szvit című művei hangzottak el. A zenekart Rácz Márton vezényelte, a moderátori szerepet az ifjúság nyelvén oly jól értő dr. Lakner Tamás vállalta fel. A tanár úr játékos módon ismertette meg a gyerekeket a komolyzene legnagyobb „királyi” darabjaival, a legtöbb esetben rávezetéssel, a képzelőerő használatára bíztatva a lurkókat. A diákok könnyen belementek a játékba, remélhetőleg a teljes darabok iránt felkeltették az érdeklődést az elhangzott részletek.
A Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft régóta küldetésének érzi, hogy a komolyzenét minél több iskoláshoz juttassák el, s a fent említett Pécsi Szimfonietta ebben tökéletes partner. A mai nap különleges a gyerkőcök életében, hiszen a Kodály Központban élvezhették a zenét, 2011 után immár második alkalommal adott erre az intézmény lehetőséget. A Filharmónia és a Szimfonietta rendszeresen járja a vidéket (az említett három megyét) és ott, a tanulók saját iskolájában igyekszik minél több rajongót szerezni a komolyzenének.
Aki most lemaradt az eseményről, ne búslakodjon, a népszerű Desszert sorozat idei első évadának zárókoncertjén még egyszer meghallgathatja a Királyok Zenéjét április 22-én a Palatinus Bartók termében. Ekkor már a szülői kíséret is megengedett lesz.
Hozzászólások
Jó ötlet, megvalósítás és sokan nyilván most először csodálkoztak rá a Kodály Központra.
Jé!
Ez ennyire király?!
BIZONY, ENNYIRE!