Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Mármint a Pannon Filharmonikusok. Kocsis Zoltán egy héten keresztül a Pannon Filharmonikusokat készítette fel egy nem mindennapi koncertre, amin Debussy, Bartók és Strauss darabok hangzottak el március 31-én. A főpróba után a karmester a zenekarral kapcsolatos tapasztalatairól és jövőbeni terveiről mesélt lapunknak. (Képünkön: Kocsis Zoltán éppen dedikálja a vele készített interjúkötetet.)
- Mióta követi figyelemmel a Pannon Filharmonikusok munkásságát?
- Közelről csak azóta, mióta Hamar Zsolt idejött. Ő volt az én másodkarmesterem Budapesten és onnan „dobbantott” Pécsre. Amit sejtettem, be is igazolódott: egy saját zenekart menedzselve sokkal jobban kibontakoztatta a képességeit, mint az én segédkarmesteremként. Azt kell, hogy mondjam, hogy az a tény, hogy én a zenekarral egy héten keresztül egy ilyen nem mindennapi repertoárt próbálhattam, nagyrészt Hamar Zsoltnak köszönhető. A zenekar, minden szempontot figyelembe véve csak hálás lehet Hamarnak. Akármilyen körülmények közt távozott is ő innét Pécsről és akármit tett és mondott azóta, mindenképpen érződik az ő munkája.
- Bogányi Tiborral, a zenekar új karmesterével nem tartja a kapcsolatot?
Őt nem is ismerem személyesen, csak az öccsét, Gergelyt, őt viszont nagyon jól. De ők Finnországban tanultak, Gergely hazajött, Tibor pedig ottmaradt, így félig finnek számított már. Mint ahogy Peskó Zoltán esetében, Bogányinál is nagyon örültem annak, hogy sikerült egy kurrensen működő és fungáló, kitűnő karmestert találnia Pannon Filharmonikusok élére. Őt nagyon-nagyon hamar megtalálták, ami viszont már Horváth Zsoltot és az ő ambiciózus, agilis voltát dicséri, amellyel radikális és gyors megoldásokat képes véghezvinni.
- Ez alatt az egy hét alatt, amíg itt volt, meg volt elégedve a Filharmonikusok munkájával?
A Pannon Filharmonikusok azon kevés zenekar közé tartozik azok közül, akiket rendszeresen vezényelek, amely érezhetően jobb minden alkalommal. Bizonyos szempontból problematikusabb művek alkotják a koncert műsorát, mint a megelőző alkalmakkor és mégis azt kell, hogy mondjam, a zenekar nagyon szépen teljesít, nagyobb hatásfokkal, mint korábban. Ezzel nem azt mondom, hogy ne lehetne még nagyobb hatásfokkal dolgozni, illetőleg ne lehetne egy olyan állapotot előidézni, hogy esetleg kevesebb ráfordítással nagyobb eredményt érjen el a karmester. Természetesen kifejezetten a hozzám hasonló munkás karmesterekről beszélek most, akiknek több célja van, mint végigdirigálni a műsort. A jövő fogja eldönteni, hogy Bogányi működése mennyiben fogja a zenekar munkastruktúráját megváltoztatni, munkaintenzitását növelni. De az biztos, hogy dacára a nem mindig pozitív körülményeknek, a zenekar egyenes vonalban fejlődik felfelé. Ez a mai koncert bárhogy is sikerül, (még a koncert előtt voltunk az interjú idején), számomra ismét egy fontos és jelentős állomás a Pannon Filharmonikusokkal szerzett tapasztalataimban. Biztos, hogy ha a körülmények a legrosszabbul is alakulnak a koncerten, akkor is tud hozni egy bizonyos színvonalat a zenekar.
- Kocsis Zoltán idén kerek születésnapi évet ül, a hatvanadikat. Milyen programokkal kedveskedik a rajongóinak?
Ráadásul a kínai naptár szerint a Sárkány éve is van, én pedig annak születtem. A viccet félretéve: nem akarom én ezt olyan módon megünnepelni, hogy nagyon látványos vagy demonstratív legyen, mivel minden ilyesmitől irtózom. Mások esetében sem nagyon szeretem az évfordulókat, jelesül azt, hogy a vízcsapból is az illető folyik, akkor hogyan szerethetném azt a saját magam szempontjából…Lesznek évente megtartott rendezvények, hiszen pont a születésnapomon a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak adok egy koncertet, amelynek a bevételét felajánljuk a gyermekmentősöknek. A Bartók születésnapi koncert már megvolt, az Őszi Fesztivál nyitókoncertjét és a karácsonyi Diótörőt természetesen elvállalom idén is. Van már egy kialakult évi program, amely ütemtervbe is illeszthető, de ezen kívül is fogok mindenféle koncerteket adni. Tervezek olyan egyedi fellépéseket is, amelyek nem illeszkednének olyan szervesen a munkatervembe, ha nem egy különleges esztendőről lenne szó. Készülök például egy szólóest műsorral, amit majd az év második felében kezdünk el játszani, ezen Schubert és Rahmanyinov szonátákról van szó. Elkezdünk egy Richard Strauss ciklust a Művészetek Palotájában, amelynek a megvalósítása arra irányul, hogy bemutassuk a szerzőnek mindazokat az operáit, amik nem hangzottak még el Magyarországon. És ilyen sok van: a Guntram, a Feuersnot, a Friedenstag, a Schweigsame Frau, az Intermezzo, a Capriccio és így tovább. Ebből a rövid felsorolásból is kitűnik, hogy sok adóssága van a magyar zenei életnek. Én pedig igyekszem minden esetben a népszerűségemet ezeknek a hiánypótló munkáknak az elvégzésére felhasználni.
- Még egyetlen kérdés. Pécsett idén még találkozhatunk Önnel?
- Mindenképpen, mert április 18-án jövök a saját együttesemmel, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Lovro Pogolerich, Ivo Pogolerich öccsének közreműködésével. Az is egy érdekes program lesz, mert Berlioznak, Rahmanyinovnak és Schubertnek kell egymással megférnie egy koncerten. Az év vége felé pedig egy zongoraszóló estet fogok tartani, ennek dátumát még nem tisztáztuk.
Hozzászólások
Kocsis Zoltánnak infarktusa volt?
MIELŐBBI TELJES FELGYÓGYULÁST KÍVÁNUNK NEKI!
MINDENKINEK GRATULÁLUNK, AKINEK EBBEN A TELJESÍTMÉNYBEN MUNKÁJA VOLT ÉS VAN!
)