Kezdőlap > Kultúra > Zene > „Mindorockké” zene, a Malomvölgyben

„Mindorockké” zene, a Malomvölgyben

Zene
PDF
Hamarosan tizedszer is belecsapnak a zenészek a húrokba. Ugyanis július 5-én, hétfőn megkezdődik a X. Jubileumi Rockmaraton Fesztivál, a Pécs melletti Malomvölgyben, az arborétum terültén. A tábor kapuit déli 12 órakor nyitják meg, aztán egy hétig csak a hangos zene lesz az úr a környéken. Ahová rekordszámú érdeklődőt várnak a rendezők.
Képünkön balról jobbra Varga Zoltán, Páva Zsolt és Máté Attila látható.


Tizedik, huszadik, első. Mindenki választhat magának megfelelő számot! A korábbi hagyományok alapján immár huszadszor rendezik meg a fesztivált. De csak tizedszer a mostani a helyszínen. Először pedig a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa keretében. Az előbbi két karakter változhat, az utóbbi egy darabig marad annyi, amennyi, mert sokáig nem kap a baranyai megyeszékhely hasonló lehetőséget a bemutatkozásra.

A sajtótájékoztatón megjelent dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, aki azzal kezdte hozzászólását, soha nem lehet tudni, „miből lesz cserebogár”. Mert ez a zenei „balhé” is alaposan kinőtte magát az elmúlt évtizedben.

A Sziget után – ebben semmi túlzás sincsen – a második legnagyobb hazai, ilyen jellegű buli mindenképpen a pécsi. Mindezt már Máté Attila, a műsorsorozat ügyvezetője jelentette ki. Egy nagyon ismert szaklap korábbi felmérésére hivatkozva bátran terjedhet a hír, óriási „durranás” lesz a 2010-es Rockmaraton.

Az elővételi árak kimondottan olcsónak számítottak, hiszen 13 000-ről 6 000-re mérsékelték a belépők összegét a szervezők. A napijegy 4 990 forintért váltható, de a helyszínen, egész hétre, 14 990-ért is lehet vásárolni tikettet. Ami csak azért érdekes, mer üdülési csekket is elfogadnak a kasszánál.

Összesen 150 zenekar lép a különböző színpadokra, közülük 16 érkezik külföldről. Közöttük lesz külhonból az Exploited, valamint a Mayhem is. Először hallható Magyarországon a Heaven Shall Burn, de fellép majd a finn Ensiferum, az ír Primordial mellett. Itthonról viszont újdonságnak számít a Republic, a megszokott nagy nevek mellett.

Minden eddiginél több érdeklődőre számítanak a koordinátorok, köztük az operatív „főnök”, Varga Zoltán. Aki hozzátette, a fürdők és a toalettek számát egyszerűen megduplázták, ezzel szeretnének komfortos eseményt biztosítani a keményebb műfaj rajongóinak. A kempinget 24 órán keresztül őrzik, a közösségi vizesblokkokat megállás nélkül takarítják majd, egész nap.

Szóval, aki kilátogat a helyszínre, annak nem marad más dolga, mint csápolni, élvezni a hangorkánt. Mert, mint tudjuk, a rockzene soha nem hal meg, ebből következően aztán örökké él!

Hozzászólások

 
0 #4 Guest 2010-07-09 20:11
Szúnyog?!!!
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2010-07-01 18:37
Mé langymeleg?!
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-07-01 16:47
Várom a jó kis langymeleg Malomvölgyi őrületet!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-07-01 16:46
Let's Rock!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!! 8)
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés