Archívumok

Szűrő 

  • „Itt áll minden” - kultúrkép Cserhalmival

    Színház
    Cserhalmi György a XII. POSzT Díszvendége volt. Beszélgetésünk során a 60-as évek végének kulturális pezsgésétől eljutottunk jelen korunk állóvizéig, az összetartó színháztól a szekértáborokig, első filmrendezőjétől, Bódy G...
  • Egyházzenei Fesztivál - orgonaszó városszerte

    Zene
    Ötödik alkalommal rendezi meg a Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft. a pécsi Egyházzenei Fesztivált, ünnepelve ezzel az idén 300 éves ...
  • Fesztivál, ami nem másé!

    Közélet
    A Sétatér Fesztivál 2012-es (a kép a helyszínen készült), nyári programjaival, eseményeivel bánjunk kicsit óvatosan. Bár lehetne róla vitriolos megjegyzéseket tenni, de most ne így járjunk el! Igaz, azért Pécs Megyei Jogú Város vezet...
  • Felújították Fekete István kedvelt útszéli keresztjét

    Közélet
    A természet szépségeiről számos regényt író Fekete István – aki „Ballagó idő” című önéletrajzi regényében örökítette meg bakócai éveit – a Baranya megyei Majláth-birtok segédtisztje volt 1926-29 között, és innen szár...
  • Lopási kísérlet a baranyai politikus szüleinél

    Rövid Hírek
    Újabb LMP-s politikus fülelt le egy bűnelkövetőt. Tegnap hajnalban Angyal Károly Tibor, az LMP Baranya megyei választmányi tagjának idős szüleihez mászott be egy tolvaj Pécs belvárosában. A helyszínen tartózkodó politikus megzavarta a be...
  • Mégis lesz orgonaszó a pécsi Zsinagógában az Egyházzenei Fesztiválon

    Rövid Hírek
    A viharokkal érkező eső következtében megrongálódott a pécsi Zsinagóga teteje. A beázás következtében leszakadt vakolat használhatatlanná tette a Dunántúl legnagyobb zsinagógájának orgonáját is. Az esetre annak kapcsán derül...
  • Szent Iván-éj a Tettyei Mésztufa-barlangban

    Rövid Hírek
    A misztikus, titokzatos légkörrel, sajátos akusztikával rendelkező Tettyei Mésztufa-barlang ismét különleges művészeti rendezvénynek ad helyszínt. A Duna-Dráva Nemzeti Park...
  • Bányanyitás előtti ellenérzések

    Közélet
    Az uránbányászat ismételt megkezdése még csak terv, de az ellenkezők tábora már szerveződik Pécsett. Ez mindenesetre nyíltan kiderült, amikor az Istenkúti Közösségi Házban, csütörtökön, késő délutáni kezdettel lakossági fórum...
  • Paneltörténelem, a földszinttől indulva

    Közélet
    A pécsi panelházak építésének története – így utólag – mindenképpen sikeresnek minősíthető. Mert ugyan akadnak velük gondok, korszerűsítésre szorulnak, de állnak, rendületlenül a helyükön. Ennek nyomába próbáltunk eredni, m...
  • Egy közös fénykép Csontváryval?

    Rövid Hírek
    A Janus Pannonius Múzeum azzal kedveskedik látogatóinak, hogy június 24-én, vasárnap hosszított nyitva tartással, és ingyenes fotózási lehetőséggel várja mindaz...
  • Újabb siker után a COOP-hálózat

    Közélet
    {jcomments off} A nemrég befejeződött, megújult PÉCSEXPO 2012 kiállítója, résztvevője volt a MECSEK FÜSZÉRT Zrt., a COOP üzletlánc tagja. Ennek az eseménynek kapcsán, a cégcsoport szeretné megköszönni minden látogatójának az érd...
  • Tóátugrás, Bödőcs Tibor, EB közvetítés – FOO 2012

    Zene
    A csütörtökön startoló Fishing on Orfű fesztivál már teljesen megtervezte a koncepcióját. Egyre több mindent tudhatunk meg a fesztivál menetéről, rendezvényeiről. Most például a tóátugrásról, Bödőcs Tibor jelenlétéről, az EB k...
  • Hűsítő víz a hőségben: újra munkába állnak a tűzcsapok

    Közélet
    Pécs városával együttműködve a Tettye Forrásház Zrt. a már megszokott módon igyekszik enyhíteni a forró napokat a lakosság számára, ezért a mai naptól újra felállította a finom vízfüggönyt adó permetkaput a város központi helys...
  • Kreatív városok találkoztak Genovában

    Közélet
    Genovában tartották legutóbbi találkozójukat a „Creative Cities” – „Kreatív Városok” európai projekt partnerei 2012. június 7-8-án, mely rendezvé...
  • Nyári Tábor és Játszóház a LIONS Clubban

    Közélet
    A Pécs-Normandia LIONS Club kiemelten közhasznú egyesület idén is megrendezi nagy sikerű nyári táborát az általános iskolás gyermekek számára. A tábor, mely immáron harmadszorra örvendezteti meg a baranyai gyerekeket, idén „Kincskere...
  • „Lépésről-lépésre”, egy program vége

    Közélet
    Programzáró összegjövetelnek adott otthont szerdán délelőtt, a pécsi Civil Közösségek Háza, a Szent István téren. A találkozó a „Lépésről-lépésre” családkísérési és alternatív munkaerő-piaci program Pécs városában munk...
  • Hasadóanyag, hasadó közélet

    Jegyzet
    Egykoron, többek között az uránbányászatról (a képen egy darab uránkőzet látható) is ismert volt Pécs városa. Családok tízezreinek biztosított megélhetést a tevékenység, ami a rendszerváltás idejére különböző okokból, de ell...
  • Poros levegő, a salakhegy miatt

    Közélet
    Számos súlyosan környezetszennyező gócpont létezik Pécsett, évek óta. Mindezt egy tanulmány állapította meg. A legveszélyesebb ilyen helyek az erőmű, a szénosztályozó, az újhegyi palahányó (a kép illusztráció, a korabeli helyszí...
  • Urán: bányászat helyett kutatás

    Közélet
    A tervezett uránkutatás megindításról egyeztetett ma Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Kovács Pál klíma- és energiaügyekért felelős államtitk...
  • Diploma kiállítás a Művészeti Karon

    Rövid Hírek
    A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Képzőművészeti Intézet végzős képzőművész hallgatóinak diploma kiállítása nyílik 2012. június 19-&eacut...
Hirdetés
Hirdetés