Európa válságban van, hangzott el a legtöbb EKP-képviselő szájából a pécsi ülés alatt. Voltak azonban olyanok, akik szerint a jelenlegi helyzet nem válság, Európa most ébred egy hosszú, hamis álomból. Alexis Kouros-szal, az iráni származású finn orvossal, íróval, újságíróval, filmrendezővel beszélgettem.

- Mi a véleménye az ülésen elhangzottakkal kapcsolatban, miszerint Európa válságban van?

Megkérdőjelezem, hogy mi most épp egy válságot élnénk meg. Úgy gondolom, ha kicsit máshonnét szemléljük a dolgot, kiderül, hogy teljesen hamis felfogás szerint gondolkodtunk. Olyan pénzeket költöttünk el, amivel nem is rendelkeztünk. Maga a növekedés szintén hamis, mondvacsinált volt. Fejünk felett egy pénzügyi lufi lebegett, kölcsönpénzekből gazdálkodtunk. Most, hogy már ez a folyamat nem tartható, a nem létező források elapadtak, hirtelen felébredünk és visszatérünk a valóságba. Természetesen nem kedvünkre való ez a valóság, hiszen távolról sem kellemes, megnyugtató. Nem erre számítottunk, nagyon durva volt az ébredés a hamis álmokból. Úgy védekezünk, hogy kijelentjük: eddig minden rendben volt, csak most beköszöntött a válság korszaka, amit majd kiheverünk és minden újra szép lesz.

Többen felvetették azt is, hogy Európa egyre intoleránsabb. Úgy gondolom, az intolerancia a felszín alatt mindig is jelen volt a kontinensen. Próbáltuk visszaszorítani, elfedni politikailag korrekt kifejezésekkel, most azonban feltört, a mindennapi életben érezzük a változó attitűdöket. Véleményem szerint, ha ezeket és a többi jelenséget jobban megvizsgáljuk, rájövünk, hogy Európa most van ébredőben, most tér vissza a valóságba. Ez Európa. Jobb lenne ha elfogadnánk ezt az igazságot és eszerint cselekednénk, minthogy azt mondjuk ez egy kivételesen nehéz időszak, és nem a normál élet. Pedig nagyon is az.

- A művészetre szintén úgy tekintenek sokan, mint ami krízisben van. Gondolom, Önnek ezzel kapcsolatban is más az álláspontja.

A művészettel kapcsolatos felfogás túldramatizált és szükségtelenül sötét. Európa soha nem produkált annyi művészeti alkotást, mint napjainkban. Soha nem adtak ki több könyvet, mint manapság. A digitális forradalom egyik vívmánya, hogy az emberek saját maguk tudnak művészetet létrehozni és azt azonnal meg tudják osztani azt az interneten, a youtube-on, mások pedig közvetlenül kommentálni tudják a felrakott műveket. Véleményem szerint a kulturális prosperitás és sokféleség korában élünk. A kultúra állami, céges támogatása is megoldott (nem Magyarországról van szó – szerk.).

Teljesen normális, ha az ember a saját kora történéseit, folyamatait kritikusan szemléli. A jövő úgyis majd megmondja, vajon igaza volt-e a vészmaradaknak. Szabó István az első napon tartott előadásában elmesélte, csak addig tartotta igaznak a válságról kialakult nézőpontot, amíg el nem látogatott Indiába. Amennyiben egy tényleg szegény vidékről szemléljük a válságot, Európára mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy válságban lenne. Jelenleg még mindenkinek van mit ennie.

Amin viszont változtatnunk kéne, az a kultúrához való hozzáállás. El kellene felejtenünk, hogy csak a klasszikus felfogás létezik. A művészet már nem csak komolyzene, festészet, színház, film. Az egész változik, bővül. Meg kell értenünk az új rendszer lényegét, fel kell fognunk a dinamikáját. A művészet ma már individuális szinten működik, mindenkié. Ezt fel kell ismernünk és el kell fogadnunk. Ha erre képesek vagyunk, máris láthatjuk, hogy a művészet virágzik.

- A kultúra és a művészet iránti fogékonyság Öntől nem áll távol. Iránban született, Pécsett élt, jelenleg Finnországban alkot.

Ha az ember több országot is megismer, és nem csak turistaként, sokkal nyitottabb lesz a világra. Pécsett éltem hat évig, és amikor eljöttem onnét húsz évvel ezelőtt, folyékonyan beszéltem a magyart. Még mindig megértem a nyelvet, de ha akarok valamit magyarul mondani, keresnem kell a szavakat. Pécsett nagyon jól éreztem magam, az orvosi egyetemre jártam. Rengeteg magyar és külföldi barátom volt. A város és az emberek rendkívüli módon befolyásolták a világról vallott felfogásomat, Pécset nagyon toleráns és barátságos helyként ismertem meg, tele kultúrával. Szüntelenül filmklubokba, színházba jártam…

- Manapság azonban finn íróként beszélnek Önről…

Az egyetem után Finnországba költöztem, kórházban, epidemiológiai osztályokon dolgoztam. Közben könyveket kezdtem el írni, valamint készítettem hozzávetőleg húsz filmet, főként dokumentumfilmeket, de volt közte néhány televíziós sorozat is. Aztán jött a nagy projekt: megalapítottam a saját cégemet és Finnországban kiadtam egy angol nyelvű újságot, a Helsinki Times-t, amelyet most is főszerkesztőként jegyzek. Nem unatkozom.