Kezdőlap > Közélet > Hétvégi távirat a fesztiválról

Hétvégi távirat a fesztiválról

2012. május 01. kedd, 08:41 Közélet
PDF

A munka ünnepe előtti nyári hétvége teltházas és teltudvaros koncerteket hozott a Zsolnay Fesztiválnak, Palya Bea végigénekelte a Negyedet, amihez bárki csatlakozhatott, kiemelkedően népszerű a Gyárturisták, vagyis az irányított szabadidő, szűnni nem akaró tapssal köszönték meg a Tranzit nézői a különleges előadást. Szombaton éjfélkor pedig a fesztivál rejtett kincsére is rábukkantunk Alba Hyseni személyében. (Az Ágy, Thordai Filoména installációja nagyon kedvelt hely. Fotók: Horváth Csaba).

 

 

Hargitai Iván és a Színművészeti Egyetem IV. éves hallgatói az elmúlt napokban beköltöztek az E78-ba. Itt zajlottak ugyanis a héten Tasnádi István Tranzit című darabjának főpróbái. A színpadikülönlegessége, hogy kifejezetten a fesztiválnak és Pécsnek készült, és csak itt mutatták be három alkalommal. A premier a közönség szűnni nem akaró tapsával végződött a Zsolnay Színháznak átkeresztelt E78-ban. A könnyed szórakozásnak semmiképp sem mondható darab egy repülőgép kényszerleszállását követően a tranzitban játszódik. Nyolc ember, nyolc sors, balett, ének, dráma, mai társadalomrajz. Aki bejutott, biztosan magába nézett az előadás után.

Énekelve vezette végig Palya Bea a fesztiválozókat a Zsolnay Kulturális Negyeden. A közel félszáz résztvevővel zajló zenés sétán nemcsak hallgatni lehetett az énekesnőt, de a Kaolin közben és a kiállításokon bárki csatlakozhatott az énekléshezAz Apostolos, freskókkal festett teremben még Mandel Quartet hangolásába is beleénekeltek, ezt zárta a búcsúéneklés a Kerámia Udvarban. A Mandel Quartet ezt követően szintén telt házas koncertet adott a Negyed egyik legszebb termében, csakúgy, mint egy nappal később a Deák vonósnégyes.

A szombat estét Lajkó Félix citerás koncertje nyitotta. A zenésztől kevésbé megszokott feldolgozások mellett azért hallhattunk népzenei szerzeményeket is. A colorStar elő-lemezbemutatót tartott az E78 közönségének. A Komplementer című anyag a fiúktól megszokottnál kissé agresszívabb, de reményeik szerint ezt a zenét is szeretni fogják a rajongók. Az este igazi meglepetését sajnos már csak húszan hallották, Alba Hyseni formációja éjfél körül állt a színpadra, több mint egy órán keresztül hallgathattuk az albán származású alt/kontra alt énekesnő progresszív dalait.

Minden jegy elkelt a Madredeus és a Csík Zenekar koncertjére, de telt házzal ment Palya Bea Szefárd estje is az E78-ban. A legendás portugál együttes, a Madredeus adott koncertet a Kodály Központban április 29-én 18:30-tól. A zenekar negyed évszázados fennállásával és több millió eladott lemezével a portugál zene egyik legfontosabb nemzetközi képviselőjévé vált. Zenéjükben egyszerre keveredik a tradicionális portugál népzene és a modern zenei elemek. A zenekar Ízig-vérig a mediterrán lelkület hangjait keltette életre a színpadon Beatriz Nunes, a Madredeus új hangjának közreműködésével. Az énekesnőnek ez volt a negyedik nyilvános fellépése. Az együttes tagjai este, a koncert után a Negyedben sétálgattak és látogatták a fesztivál programjait. A Pirogránit udvaron 20 órakor már nagy tömeg gyülekezett a Csík Zenekar koncertjére, melynek gerincét új albumuk, a Lélekképek dalai alkották. Palya Bea Szefárd estje hozta a várt sikert, a közönség együtt énekelt a napközben a Negyedben zenés sétákat vezető énekesnővel. Késő estétől a Bárcsak Kávézóban a Csőke Renáta Quartet, az Ártér Kávézóban az olasz La Tresca koncertjén gyűltek össze a fesztiválozók és a fesztivál fellépői.

Népszerűek a játékos idegenvezetések a fesztiválon. Ismerős, de kifordított, komikus szituációkba, terempapucsot osztogató biztonsági őrökbe, kötözködő vendégekbe és még egy Zsolnay szellembe is belefuthatnak azok, akik csatlakoznak a Gyárturisták rendhagyó napi negyedlátogatásához.

A fesztivál ideje alatt a Negyed csak napijegy megváltásával látogatható, viszont a jegy mellé jár egy kupon, amivel egy szabadon választott kiállítás (Zsolnay Mauzóleum, Gyugyi gyűjtemény, Zsolnay Család- és Gyártörténeti Kiállítás, Rózsaszín Zsolnay Kiállítás, Labor - Interaktív Varázstér) megtekinthető. A fesztiválra a Zsolnay Kulturális Negyed minden vendéglátóhelye és kézműves boltja megnyitott. Az Ártér Kávézó, a Bárcsak Kávézó, a Griff Kávézó, a Zóna Mensa mellett a Barrique Borházban a régió borait kóstolhatjuk, a Zsolnay Kávézó teraszáról pedig ráláthatunk az egész Negyedre.

Fesztivál pillanatfelvételek a következő linken.

Hozzászólások

 
0 #1 Nusi 2012-05-03 05:53
Jó program, jó helyen! Gratula!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés