Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált július 29. és augusztus 2. között, amely most válik nagykorúvá. Az öt napon át tartó összművészeti fesztivál idén is több mint 600 programmal várja a látogatókat, a kortárs operától alternatív rockzenéig, kortárs irodalomtól népi kultúráig, képzőművészettől a filmig, valamint katlanfutás és színház ezerrel. A fesztivál díszvendégei Tompa Andrea, Vecsei H. Miklós, Thuróczy Szabolcs, helyszíne pedig Nagyharsány, Beremend, Mokos Pince, Vylyan terasz, Szoborpark és az újból visszatérő Kisharsány.
Évről-évre gyönyörű közösség születik ezen az öt napon: a sokezres Katlancsapat. A 18. Katlanban megemlékeznek Törőcsik Mari 90. születésnapjáról, a Pélytől Velemig című kiállításban személyes fotókat láthatunk a pélyi gyerekkorból és az időskori évekből, filmjeit nézhetjük meg a Narancsligetben a fesztivál ideje alatt, illetve a Budapest Bár a koncertjét az ő emlékének ajánlja, és megidéznek néhány dalt „Micsoda útjaim” című lemezéről is. Az első Katlant megnyitó Cseh Tamásra a „Lám csak, hát voltak nekünk élményeink” című kiállítással emlékeznek meg, mely a hatvanas évekbe repít minket, amikor Cseh Tamás Kunkovács László fotós néprajzkutató barátjával körbejárta a keleti blokk néhány országát. A tavaly elhunyt, a fesztiválhoz ezer szállal kötődő Tompos Kátya emlékét is több programmal idézik meg: lesz Szeretünk, Kátya – Tompos Kátya emlékkiállítás a Narancsligetben, Novák Erik is az ő portréját festi fel Beremenden a Kovácsműhely falára, Hrutka Róbert Ez egy Beautiful day című koncerttel, Alföldi Róbert pedig Veiszer Alindával idézi meg emlékét.
A díszvendég Tompa Andreával a Vylyan teraszon találkozhatunk, akivel Mohácsi Balázs beszélget, aki A gyermek neve című önéletrajzi ihletésű performanszot is elhozza nekünk, illetve Korniss Péter két fotójához ír szövegeket a Katlan-Textúrához. Vecsei H. Miklós, barátaival Radnóti Miklósra (Ázott hajában hét halott bogár ragyog), illetve Cseh Tamásra (Füst a szemében) emlékezik koncertjein, segíti egy új, 21. századi Passió létrejöttét és természetesen részt vesz az Offlájn Rezervátum közös éneklésén. Az Alindával folytatott beszélgetésben talán az is kiderül, mi igazán fontos most az életében: színház, koncertezés, film, írás... Thuróczy Szabolcs az Egy életem című színházi előadásban vall életéről, valamint beszélgethetünk vele a Narancsligetben levetített fontos filmjeiről, az Elfogadás Terében pedig megtudjuk tőle, milyen lehet kerekesszékből a világra nézni. A Nagyharsányi Szoborpark idén – több évtized után – ismét szobrász szimpozionnak ad otthont! A fesztiválozók megtekinthetik az itt elkészülő alkotásokat.
A 30Y zenekar, amely Ördögkatlan születése óta fellép a fesztiválon, idén ünnepli fennállásának 25. évét. Focipályás zárókoncert mellett kiállítással, beszélgetésekkel, vetítésekkel és más zenei eseményekkel tisztelegnek a közönség előtt.

Idén az Ördögkatlan a Játéknap Alapítvánnyal közösen megszervezi az Elfogadás Terét Beremend központjában. Céljuk az, hogy a résztvevők aktívan kapcsolódjanak egymáshoz, és közösen éljenek át maradandó kulturális és sportélményeket, miközben közelebb kerülnek az elfogadás és együttműködés világához. Különböző eseménysorozatok (színház, kiállítás, játék, sport…) lehetőséget nyújtanak arra, hogy a fogyatékkal élő és a teljes életet élő résztvevők együtt tevékenykedjenek. A személyes találkozások, közös élmények és együtt létrehozott alkotások lebontják az előítéleteket, és erősítik a kölcsönös megértést.
A fesztivál programjában számos színházi előadás is szerepel. Háy János és Vass Gergely közös alkotása egy 21. századi Passió, amely a kortárs művészet erejével szólítja meg a ma emberét. Az SZFE végzős osztályával közösen életre hívott produkció ősbemutatója augusztus 1-én lesz a Nagyharsányi Szoborparkban, az amfiteátrumban, rendezője Lukács Ádám. Udvaros Dorottya főszereplésével láthatjuk Bérczes László rendezésében az Őszi álom című előadást, Mácsai Pál pedig előadja az Azt meséld el, Pistá!-t. Többek között Zsótér Sándor és Tóth Ildikó játszik a Térkép a túlvilágról című előadásban, a Katona József Színház pedig a Sárszeg c. darabbal jön a Katlanba. Pál András, Szikszai Rémusz és Takács Diána Nóra vár a Textúra-térben, emellett az Apertúrától a Sirály c. dráma lesz látható. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkcióját hozza el: Lázadni veletek akartam, ezenkívül színművészetis egyetemisták (Hamlet, A Spoon River-i holtak), valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem, a freeszfe és a pécsi diákszínjátszók (OSZIP) darabjait is megnézhetjük. És természetesen a Faluturisták is visszatérnek, ráadásul Kisharsányba. Hogy miért Bumeráng a performanszuk címe? Az majd a falusi szájtszíingen kiderül.
Természetesen zenéből és koncertekből sem lesz hiány, jön a Kiscsillag, a 25 éves 30Y, a Platon Karataev, az Európa Kiadó Thuróczy Szabolccsal, a Bohemian Betyars, az Analog Balaton, Szűcs Krisztián a Krézi srác 25-tel, Tudósok. További nagy durranások: beck@grecsó – szeretet vessző béke, StEfrem - Bubnó ünnep, a Dresch Quartet, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, illetve operabeavató 7 és fél halál címmel…
Ahogy megszokhattuk, az irodalom terén is erős lesz a Katlan. A Líra Irodalmi Délutánok vendégei: Grecsó Krisztián, Kulka János és Gyárfás Dorka, Tóth Krisztina, Szécsi Noémi. Jehan Paumero A hazám és az otthonom című könyvéről a szerzővel Bérczes László beszélget, valamint Pikli Natália is bemutatja „Shakespeare minden időkre” című kötetét. Pál András és Rozs Tamás előadásában jön a Most, mikor a vers újra divatba jött, illetve Esterházy Péter válogatott beszélgetéseiből is megismerhetünk párat a Vanni van című összeállításban, Dragomán György, Máté Gábor és Szegő János előadásában. És még természetesen sokan mások érkeznek, műfajtól függetlenül.
Találkozzunk a nagykorú Ördögkatlanon, további információ: https://ordogkatlan.hu/