Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Idén mindenütt Gebauer. A híres pécsi festő, Gebauer Ernő Havihegyi vihar című alkotásának kiállításával folytatódik a Baranya Megyei Múzeumigazgatóság és a Caflisch Kávéház rendhagyó tárlat-sorozata, a Kávéházi esték pécsi műbarátoknak. A március 9-én, pénteken 18.00 órakor kezdődő megnyitón Nagy András esztéta és Dr. Geresdi István fizikus, meteorológus, a PTE TTK dékánja osztják meg gondolataikat a képről.
Mint emlékezetes, a két szervezet februárban indította útjára újszerű sorozatát, melyben kevésbé ismert vagy elfeledett, Pécshez kapcsolódó mesterek műveit mutatják be a nagyközönségnek, mégpedig nem a múzeum falai között, hanem a város legrégebbi, emblematikus kávéházában, a Caflischban. A kiállítás-megnyitókon a szervezők nem csak a régi kávéházi hagyományokat szeretnék újraértelmezni, de egyúttal új, izgalmas szemlélettel, több nézőpontból megközelíteni a műveket, összművészeti élménnyel gazdagítani a résztvevőket. A mostani megnyitó egyik kuriózuma, hogy Dr. Geresdi András meteorológus is elfogadta a felkérést és egy a megszokottól eltérő tudományos nézőponttal gazdagítja a beszélgetést. A kiállított mű egy hónapig látható majd a kávéházban.
A kiállítás-megnyitó után ismét piano bár, a zongoránál Péterfia Áron.
Hozzászólások