Kezdőlap > Kultúra > Színház > Meghallgatta a kulturális bizottság Balikót és Vinczét - FRISSÍTVE!

Meghallgatta a kulturális bizottság Balikót és Vinczét - FRISSÍTVE!

b Színház
PDF
A Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját Balikó Tamást és a balett tagozat vezetőjét Vincze Balázst hallgatta meg szerda délután az önkormányzat kulturális bizottsága, annak kapcsán, hogy a táncos direktort az intézményvezető nemrég leváltotta. A közös megegyezés hírét cáfolta Vincze, sőt munkaügyi pert helyezett kilátásba, ha nem helyezik vissza állásába.






Révész Mária, a kulturális bizottság elnöke feljegyzést küldött Páva Zsoltnak a történtekről, egyben kérte, hogy a felek jelenjenek meg a bizottság előtt, meghallgatás céljából. Elöljáróban közölte, hogy a történtekkel nem tud azonosulni, azokat elhamarkodottnak, szakmailag indokolatlannak tartja. Pécs művészetpártoló közönsége is értetlenül áll az események előtt, hiszen az utóbbi időben kimondottan lelkesedtek a polgárok a társulat és vezetője iránt.


A bizottság elnök asszonyának bevezető mondatai után Balikó Tamás kapott szót, aki közölte, hogy bár kétoldalas indoklás van a vezető visszahívásával kapcsolatban birtokában, de ezt most nem kívánja ismertetni. Miután több érdeklődő tekintet szegeződött rá, ezért mégis néhány dolgot elmondott.
Lényegében a vezetői gyakorlatba vetett hite rendült meg Balikónak, mivel két év alatt 16 balettáncos távozott a társulattól. A nézőszám is csökkent 27 százalékkal Vincze tevékenysége óta, miközben a színház összlátogatottsága 16 százalékkal nőtt. Többek között ezek a tények késztették arra, hogy búcsút intsen a régi balettigazgatónak és megbízza Kováts Tibort, aki az Állami Balettintézetnek volt a tanára. (Úgy tudja lapunk, hogy mivel Kovátsnak nincs egyéves közalkalmazotti jogviszonya a színháznál, azért az állást mindenképpen pályáztatni kellett volna.)
Balikó még hiányolta a kül és belföld felé a nyitást, intézkedését pedig úgy minősítette, hogy az a jobbítás érdekében történt. Véleménye szerint ilyen, kettős vezetői szerkezet már volt a múltban Keveházy Gábor idejében, akkor ez jól működött, most nem érti, hogy miért lett egy ilyen egyszerű döntésből ilyen nagy ügy.

Ezek után Gonda Tibor bizottsági tag kapott szót, aki úgy értékelte a balett vezetőjének munkáját, hogy az kellően együttműködő és nyitott mind a hazai balett, mind a külföld irányába. Olyan törekvéseket lát ottaz utóbbi években, amely a Pécsi Balettet ismertté és a pécsi nézők által is elfogadottá tették a vezetőjükkel együtt. Az EKF-ben pedig sokkal több aktivitást látott tőlük, mint a prózai tagozattól.

A képviselő szavai után Vincze Balázs szólalt meg, aki már korábban is közölte a Pécsi Riporttal, hogy a közös megegyezés nem felel meg a tényeknek, ezért a munkaügyi bírósághoz fog fordulni, mivel szeretné, ha visszahelyeznék állásába. A táncosok távozásával kapcsolatban azt válaszolta, hogy ez egy természetes folyamat, minden társulattól mennek el és érkeznek táncosok, egyébként épp ebben a január-februári időszakban. A nézőszám csökkenésének több oka is van, egyrészt kevesebb előadásuk van, másrészt a gazdasági válság hatása is érezhető. Ő személy szerint nem tud arról, hogy a jegyeladásban lenne neki személy szerint feladata. Másrészt a bérleteladások most a valódi érdeklődést tükrözik, 2005 előtt hiába adtak el többet, a bérletesek egy része sohasem látogatta az előadásokat, most pedig aki vált bérletet, az el is jön az műsorra.

A külföld irányába is kellően nyitottak – vélekedett Vincze – idén is három külföldi fellépésük lesz, jövőre pedig négy. Más, nagy balettársulatok az országban (akik önálló intézmények) nagyjából ugyanennyi külföldi bemutatót tartottak, mint a pécsi. Vendég koreográfus is volt évente 3-4, de természetesen ő is állított színre darabot. A társulat egyébként most lesz ötvenéves, ehhez a jeles évfordulóhoz mérten nagyon méltatlannak tartja ezt az ügyet. Itt ezen a fórumon is kérte, hogy gondolja át ismét a főigazgató a döntését.

A zárszóra ismét Révész Mária ragadta magához a szót. Úra a döntések alapos átgondolásáról beszélt, valamint arról, hogy minden vezetői döntés alapvetően emberek sorsát befolyásolja, így nagyon körültekintőnek kell lenni. Mindenképpen javasolni fogja a polgármesternek, hogy a színház SZMSZ-ét alakítsák át, hogy legközelebb ne fordulhasson elő hasonló eset.



FRISSÍTVE:


Legújabb információink szerint Balikó Tamás a városházi meghallgatást követően úgy döntött, hogy visszavonja Vincze Balázs balettigazgató felmentését. Szakmailag továbbra is indokoltnak tartaná a korábban kezdeményezett lépélst, de érzékelve a városháza és a közvélemény nyomását, erre a következtetésre jutott.

Hozzászólások

 
0 #11 Guest 2010-02-12 21:12
Vagyok én annyira jól informált ebben a témában, hogy hozzászólhassak érdemben?

Akkor pedig mit kellene ide írnom?

Erről van szó. Köszönöm szépen.
Idézet
 
 
0 #10 Guest 2010-02-12 18:07
Gézunak! A Balikó sem rendez rosszul..., mellesleg meg az az igazgatói feladat, hogy jó rendezőket hozzon, jó darabokhoz!
Idézet
 
 
0 #9 Guest 2010-02-12 18:05
Valaki, valamikor úgy gondolta jó lesz igazgatónak Vincze... , ki volt az?
Idézet
 
 
0 #8 Guest 2010-02-12 18:04
Végképp nem értem az egészet...Ha gond van Vinczével, akkor szóltak neki nem? Vagy most még sincs baj vele? Vagy igen, de a Balikó megsértődött, hogy a város újra gombolná a színház szmsz-ét?!!!
Idézet
 
 
0 #7 Guest 2010-02-12 08:27
Ha az SZMSZ szerint Balikó a főnök, akkor a város részéről történő kűlső nyomás gyakorlatának lehetünk tanúi, mint a sokat szídott átkosban.
Idézet
 
 
0 #6 Guest 2010-02-11 12:20
A Balikó inkább olyan darabokat rendezzen, mint a Mohácsi, akkor majd beszélhet másoknak a magas művészetről!
Idézet
 
 
0 #5 Guest 2010-02-11 10:15
Négy balettdirektor már távozott Balikó alatt, csak ő a hibátlan?
Idézet
 
 
0 #4 Guest 2010-02-11 10:14
Azért a Balikó sem piskóta, egy kicsit nem lehetett volna elgondolkodni mielőtt kirúg valakit? Most meg visszakozik. Na ja nyomás alatt volt.
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2010-02-10 20:10
Ha nincs fegyelmije, figyelmeztetése , akkor most mi van, megint a város fizet egy munkaügyi pert?
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-02-10 20:09
Révész Mariska is ért hozzá. Egy Révész-Gonda duettet megnéznék a PNSZ-ben. Szerintem itt telt ház lenne. Hogy ez nem jutott a VInczének eszébe...
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés