Kezdőlap > Kultúra > Színház > Szeretne találkozni Móricz Zsigmond unokájával?

Szeretne találkozni Móricz Zsigmond unokájával?

2012. március 13. kedd, 07:48 Színház
PDF

Országjáró turnéja legújabb állomásaként Pécsre látogat Koltai Róbert színművész. Napló-Szilánkok (Móricz 1924-1925) című kétrészes estjével áll a Harmadik Színház közönsége elé. Az előadás március 13-án és 14-én 19.00 órától tekinthető meg. Az első napon, kedden, még különleges beszélgetésekre is hív a Harmadik Színház: 15.00 órakor az Árkád-beli Alexandrában, az esti előadás után pedig a színházban találkozhat a műkedvelő közönség  a színművésszel, a dramaturggal, valamint Kolos Rékával, Móricz Zsigmond unokájával is!

 
 

Móricz Zsigmond naplója a gyónásnál is több: élveboncolás. Heroikus harc szeretteivel és önmagával - a szerelemért. A szerelemért és a végtelen munkáértígy vall Koltai Róbert színművész Móricz Zsigmond: Naplók (1924-1925) című könyvéről. A közel 900 oldalas kötetet 2010-ben kiadták, s rögtön az év egyik sikerkönyve lett. A fiatal dramaturg, B. Török Fruzsina is rajongó olvasójává vált. Benne született meg a gondolat: ebből a vaskos műből nagyszerű színpadi darab készülhetne.

- Amikor megismertem B. Török Fruzsina szerkesztő színpadra szánt munkáját, arra gondoltam, ha a közönségre csak fele akkora hatással lesz a mű, mint rám, már akkor is katartikus színházi estének leszünk részeseiírja ajánlásában Koltai Róbert.

A darab különlegességét többek között az adja, hogy az alapul szolgáló naplóbejegyzéseket Móricz Zsigmond élete talán legnehezebb időszakában jegyezte fel: ekkorra tehető, hogy megromlik házassága első feleségével, gyermekei édesanyjával, Jankával, aki öngyilkos lesz; és ekkor szeret bele Simonyi Máriába, akivel később házasságot is köt.

A Napló-Szilánkok első sajtótájékoztatóján, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Kolos Réka elmondta: kezdetben nővérével együtt elképzelhetetlennek tartották, hogy nagyapjuk naplótitkait a nagyközönséggel megosszák. Mikor azonban Koltai megmutatta neki a mű színpadi változatát, olyannyira megváltozott az unoka véleménye, hogy ő maga is szívesen találkozik országszerte a darab közönségével, hogy személyesen valljon a műről, az íróról, a nagyapáról.

A pécsi Árkádban lévő Alexandra Könyvesboltban március 13-án, kedden beszélgetésre várja az érdeklődőket Kolos Réka, B. Török Fruzsina, Koltai Róbert és a Pécsi Harmadik Színház. Az Alexandra Könyváruház pedig 20%-kal olcsóbban adja Móricz Zsigmond Naplók (1924-1925) című kötetét annak, aki a helyszínen bemutatja a darabra vásárolt színházjegyét. A könyv a helyszínen dedikáltatható is. Aki pedig szeretne, az esti előadás után is kérdezhet a vendégektől.

Hozzászólások

 
0 #2 Gábor 2012-03-14 08:10
Koltai nekem kicsit furcsának tűnik egy Móricz naplóhoz, de lehet, hogy kellemesen fogok csalódni.
Idézet
 
 
0 #1 Éva néni 2012-03-13 17:48
A Harmadik Színház mindig igazi, valódi művészetet nyújtó darabokat kínál. Ez az árukapcsolás a könyvismertetőv el, könyvvásárlássa l most kivételesen tetszik.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés