I. Pécsi Építészeti Filmnap

Kezdőlap > Kultúra > Színház > I. Pécsi Építészeti Filmnap

I. Pécsi Építészeti Filmnap

Bereczki Lajos Színház
PDF
Az Építészet ma programsorozat egyik állomásaként, csütörtök délután az Uránia moziban érdekes kísérletnek lehetek tanúi az érdeklődők. Három építészeti témájú filmet láthatott a közönség, amelyek a maguk nemében egyedülálló építészeti alkotások születését, pusztulását, illetve harmonikus használatát dokumentálták. A vetítéseket közéleti est követte, amelyen a jó hangulatról a LazaC együttes gondoskodott.
Az esemény kezdete előtt beszélgetünk dr. Kondor Tamással, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának adjunktusával, és Polyák Leventével, Kortárs Építészeti Központ munkatársával. A KÉK már szervezett hasonló filmnapot Budapesten, sőt nem is az első ilyen eseményen vannak túl.

A vetítések varázsa abban van - fűzi hozzá Levente - hogy a nézőt beavatják a kívülről sokszor titokzatosnak tűnő tervezési és építési folyamatba. Nem véletlen, hogy nagy sikere volt a napokban szintén Budapesten, a még el nem készült négyes metróvonal állomásait bemutató túrának. Hatalmas tömegek indultak el, hogy még az átadás előtt bekukkantsanak a használaton kívüli alagútba, vagy megnézzenek egy szerkezetész állomást . A filmek is ilyen hatást váltanak ki a nézőből, az első alkotás például a híres pekingi olimpiai stadion építését dokumentálta, a tervezéstől az utolsó csavar helyrekerüléséig. A film megkísérli a két építész kontextualista módszerének bemutatását, végigkíséri a tervezési folyamatot, érzékelteti a kínaiak partner szándékait, elvárásait, stratégiáit.

A második film egy japán sziget tündöklésének és törvényszerű bukásának a története, amely egy svéd rendező munkája. Hashima a tenger alatti szénbányászat bázisa volt a hatvanas évekig. Itt építettek japánban először tájfun-biztos épületeket a bányászok számára. A kőolaj kitermelésének előretörésével a szénbányászat megszűnt és a szigetet elhagyták egykori lakói. Azóta szellemszigetként emlegetik.

A harmadik alkotás Rem Koolhaas bordeaux-i házáról szól, amely a kortárs építészet egyik remekműve. A filmben nem az építészet legújabb és lenyűgözÅ‘ teljesítményét  ábrázolják, hanem sokkal inkább az épület belsÅ‘ tereiben jelenlévÅ‘ intimitást, mint új építészeti minÅ‘séget jelenítik meg.

Kondor Tamás még a filmek vetítése előtt hozzátette - a mostani pécsi filmnapot még követni fogják hasonlók, a jelenlegi kínálat tulajdonképpen teszt, kíváncsiak a nézők véleményére és ennek megfelelően állítják össze az idén őszre tervezett második ilyen esemény programját. Saját filmen is gondolkodnak, de az egészen biztos, hogy nem 2010-ben mutatják be.


Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-05-07 10:27
Rengeteg jó építészetről szóló film van,remélem ősszel azokból is láthatunk párat. Hol lehet majd javasolni ilyeneket?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés