Rövid hírek :

Kezdőlap > Kultúra > Színház > Halász Judit nyitotta meg a POSZT-ot

Halász Judit nyitotta meg a POSZT-ot

2017. június 09. péntek, 15:15 Major Zoltán Színház
PDF

altJúnius 8-án délután az immár hagyományosnak mondható, a Sétatéren felállított lakatfalnál elhangzott köszöntők és a lakatolás után a menet a Bóbita Bábszínház óriásbábjai és artisták kíséretében a Színház térre vonult, ahol a Halász Judit, a színházi találkozó díszvendége köszöntő szavaival megnyitotta a 17. POSZT-ot. (Fotók: Mizerák Andrea)

 

A POSZT „elő-megnyitója” június 8-án délután 5 óra után a Sétatéren volt, ahol Halász Judit, a fesztivál díszvendége, illetve dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, és Magyar Attila a POSZT ügyvezető igazgatója köszöntő beszédeik után elhelyezték a lakatfalon az idei találkozó előadásainak lakatjait. A Bóbita Bábszínház óriásbábjai és fiatal artisták kíséretében mindenki átvonult a Színház térre, ahol a várakozó közönség a VoiSingers műsorát hallgathatta meg, majd a Pécsi Nemzeti Színház előtt a fent említettek mellett megjelent Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Ráckevei Anna, a Debreceni Csokonai Színház igazgatója, egyben az MMA rendes tagja (ezen minőségében a Magyar Művészeti Akadémia pénzügyi támogatását jelentette be) és természetesen Halász Judit, a többek közt Kossuth- és Jászai Mari-díjas és Érdemes Művész, a POSZT díszvendége, akit hatalmas taps fogadott. A művésznő a következő szavakkal köszöntötte a színházi találkozót és annak közönségét.

"Üdvözöllek Pécs, üdvözölve legyen minden színházszerető ember. Mindenki, aki szívesen jön színházba, szívesen nézi az előadásainkat. És hadd üdvözöljem nem csak a magam, hanem minden ember nevében a színészeket, akik azért dolgoznak, hogy Önök szeressék, és jól érezzék magukat, hogy sokat kapjanak a színháztól, gondolatokat kapjanak tőle. Örömet és jókedvet, vagy esetleg szomorúságot, ha úgy adja.

Később megtudhattuk, hogy a művésznőt Pécshez fontos szakmai szál is fűzi: „Tulajdonképpen visszajöttem a kályhához, ahonnét elindultam, mint színész. A színművészeti főiskola után itt volt az első szerződésem, három remek szerepet játszottam itt.”

A POSZT közönségének azt kívánta, hogy érezzék jól magukat, lássanak jó előadásokat, és amikor bemegy illetve a végén kijön azokról, érezze úgy, hogy kapott valamit tőlük.

alt 

A lakatfalnál (balról jobbra): dr. Hoppál Péter, Halász Judit és Magyar Attila

alt

 Az idei lakatok a kosárban...

alt

 ...és a helyükön

alt

 A VoiSingers koncertje a megnyitó előtt

alt

 Kiemelkedő egyéniségek: a Bóbita Bábszínház óriásbábjai is visszatértek

alt

 dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kormány további támogatásáról biztosította a POSZT-ot

alt

 A megnyitó közönsége

alt

 Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója átadja Magyar Attilának, a POSZT ügyvezetőjének a színház kulcsát

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés