Kezdőlap > Kultúra > Színház > Elindult a jegyértékesítés a POSZT Fesztivál előadásaira!

Elindult a jegyértékesítés a POSZT Fesztivál előadásaira!

2018. április 21. szombat, 09:56 Színház
PDF

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására percek alatt elfogytak a belépők, éppen ezért örömmel jelentjük be, hogy elindultak a jegyértékesítések  a POSZT Fesztivál első tíz előadására is.

Az idei évben a Kodály Központba nagy sikernek örvendő, frissen bemutatott vígjátékokat, illetve a Budapesti Operettszínház valódi csemegének számító musical gáláját hívták meg, a Zsolnay Kulturális Negyedben pedig az elmúlt évek kiemelkedő színházi bemutatói közül válogathatnak az érdeklődők.

POSZT Fesztivál előadásai:

Neil Simon: Furcsa pár
Június 7., 19:00, Kodály Központ
A Furcsa Pár Gáspár Tibor és Görög László jutalomjátéka, fergeteges vígjáték barátságról, magányról, férfi-nő kapcsolatokról.
Jegyvásárlás

Agatha Christie: A vád tanúja
Június 8., 19:00, Kodály Központ
A világ egyik leghíresebb bűnügyi története: fordulatos, feszült krimi, a mesterien alkalmazott csavarok következtében a nézők az előadás utolsó pillanatáig találgathatnak a gyilkos kilétét illetően. A krimi nagyasszonya egy valódi nemzetközi közönségsikerrel mutatkozik be a Kodály Központ színpadán, Csankó Zoltán főszereplésével.
Jegyvásárlás

Egressy Zoltán: Sóska, Sültkrumpli
Június 8., 19:00, E78
Egressy Zoltán legendás, itthon és külföldön is töretlenül sikeres, több mint ötszáz előadást futott  vígjátékából talán az is kiderül, hogy lehet-e a színpadon focizni. A sorsdöntő mérkőzésre készülő bíró és a partjelzők szerepében Nemcsák Károlyt, Bozsó Pétert és Karácsonyi Gergelyt láthatják a nézők.
Jegyvásárlás

Beugró
Június 9., 20:00, E78
Idén sem maradhat el a valódi közönségkedvenc Beugró, ahol Pécsett hagyományosan egy tűhegyet sem lehet leejteni a nézőtéren, ellenben a hasfalszaggató nevetés garantált! Pokorny Lia, Debreczeni Csaba, Kálloy-Molnár Péter és Szabó Győző Novák Péter műsorvezetésével lehetetlen helyzetekben improvizál és nehezíti meg egymás életét a legkülönbözőbb szituációs játékok során.
Jegyvásárlás

Neil Labute: Valami csaj(ok)
Június 10., 19:00, E78
Őze Áron a szerelmes férfi, aki újra találkozik élete fontos nőivel: őket mind Pokorny Lia alakítja négy bravúrszerepben, egy szórakoztató, érzékeny, felejthetetlen előadásban.
Jegyvásárlás

Claude Magnier: Oscar
Június 10., 19:00, Kodály Központ
Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon. A Kodály Központ színpadán a fergeteges vígjáték két főszerepét Nagy Viktor és Gubás Gabi alakítja.
Jegyvásárlás

John Fowles: A lepkegyűjtő
Június 11., 19:00, E78
Valódi színházi különlegesség! Küzdelem az életben maradásért egy izgalmakkal teli thrillerben, miközben észrevétlenül elmosódik a határ fogoly és fogvatartó között – Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin főszereplesével.
Jegyvásárlás

Mindhalálig Musical
Június 11, 19:00, Kodály Központ
A Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsorában a világ zenés színpadainak valaha volt legnagyobb sikereiből hallhatnak válogatást az érdeklődők, egyebek mellett felcsendülnek az Oroszlánkirály, Az operaház fantomja, a Macskák, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, a Grease (Pomádé), a Vámpírok bálja, a My fair lady és az Evita legjobb dalai, az élményt pedig lenyűgöző koreográfiák és pazar jelmezek teszik majd teljessé.
Jegyvásárlás

Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója
Június 14., 19:00, E78
A csemegepultos naplója nem egyszerű monodráma: valódi sikerdarab, amely hosszú évek óta garantált teltházzal fut a fővárosban. Gerlóczy Márton fantasztikus szövege Göttinger Pál játékos, ötletgazdag rendezésében és Ötvös András lenyűgöző játékával kihagyhatatlan szórakozás.
Jegyvásárlás

A 18. POSZT ünnepélyes díjátadó gálája
Június 16, 19:00, Kodály Központ
Ismét nagyszabású díjátadó gála zárja a fesztivál programsorozatát, ahol a színházi szakma krémjének jelenlétében, szórakoztató gálaműsor keretében adjuk át a Találkozó legjobbjainak járó díjakat. Összefoglaló klippekkel, meglepetésvendégekkel és számos fellépővel várjuk nézőinket!  
A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó közönsége kedvezményes áron, 500 forintért vásárolhatja meg belépőjét a fesztivál ünnepélyes zárógálájára. A kedvezmény a fesztivál- és versenyelőadásokra megváltott jegyek vonalkódjaival érvényesíthető.
Jegyvásárlás

A jegyek a Kodály Központban, a Széchenyi téri Pécs Ponton, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontjában is megvásárolhatóak.

Érdemes továbbra is figyelemmel kísérni a POSZT Facebook oldalát és a poszt.hu-t, hiszen a közeljövőben újabb és újabb előadásokról rántjuk le a leplet!

Forrás: POSZT

Hozzászólások

 
0 #16 StepNem 2020-02-29 22:42
Need Generic Worldwide Provera C.O.D. Cheap Cialis Amoxil Side Effects In Dogs Cheap Cialis Correos Kamagra
Idézet
 
 
0 #15 StepNem 2020-02-29 19:39
Where To Buy Cialis Online Safely Buy Cialis Compra Cialis Online Senza Ricetta Buy Cialis Buying Free Shipping Dutasteride
Idézet
 
 
0 #14 Stepmib 2020-02-25 14:30
Vigorexin Serum Cialis Zithromax For Acne Cialis Oct Products Similiar To Lasix
Idézet
 
 
0 #13 Stepmib 2020-02-25 10:23
Dove Posso Acquistare Cialis Generico Cialis Finasteride 10mg Skin Health Buy Cialis Cytotec 200 Posologie
Idézet
 
 
0 #12 Stepmib 2019-07-25 18:55
Cephalexin 250 Mg Canada [censored] Valor Del Cialis Kamagra Prezzi Cialis Levitra Erboristeria [censored]
Idézet
 
 
0 #11 Stepmib 2019-07-25 12:57
Pain Pills Without A Prescription cialis for sale Cephalexin 500mg Cap Ranbaxy Levitra Generic Cheap
Idézet
 
 
0 #10 Stepmib 2019-07-16 09:04
Vente Cialis En Belgique Amoxil Side Effects cialis without prescription Order Valtrex Online With No Prescription
Idézet
 
 
0 #9 Stepmib 2019-07-16 03:16
Buy Amitriptyline 50mg Sildenafil Generique 25 Mg Keflex Liquid Suspension Ingredients generic [censored] Venta De Levitra Generico Acheter Du Cialis En France [censored] Brand
Idézet
 
 
0 #8 Stepmib 2019-06-29 19:57
Online Amoxicilina Best Website Sintomi Del Levitra Comprar Cialis Paypal generic cialis [censored] Nachmache
Idézet
 
 
0 #7 Stepmib 2019-06-29 14:07
France Ethylex Direct Generic Progesterone For Sale Tablet No Doctors Consult Clomid 2 Par Aliment buy [censored] Achat [censored] Cialis En Ligne
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés