Kezdőlap > Kultúra > Színház > Bóbita: sikerekkel és nehézségekkel teli évad volt

Bóbita: sikerekkel és nehézségekkel teli évad volt

2018. június 20. szerda, 08:37 Major Zoltán Színház
PDF

Két nagyszínházi, sokszereplős és egy egyszemélyes gyermekelőadás, valamint egy ifjúsági darab előbemutatója. Ez volt a 2017/18-as évad a Bóbita Bábszínházban, és még sok minden más, amiben egyaránt volt bánat, öröm, tragédia és siker. Ezekről és az előttük álló évad feladatairól beszélgettünk a Bóbita Bábszínház igazgatójával, Sramó Gáborral. (Képünkön: jelenet a Mit eszik a micsoda? c. előadásból - Matta Lóránt. Fotók: Bóbita Bábszínház)

- Már magunk mögött van az idei évad. Hogy érzed, hogyan sikerült?

- Jól sikerült az évadunk, pedig nem voltam benne biztos, hogy bírni fogjuk erővel, hiszen két nagyléptékű darabbal nyitottuk azt. Az sem volt egyértelmű, hogy a közönség részéről milyen visszajelzéseket fogunk kapni, hiszen nem a biztosra, hanem a kihívásra mentünk. Nemes Nagy Ágnes Az aranyecset című meséje – amit szeretném, ha többen ismernének - gyönyörű szöveg, viszont a költőisége miatt nem egyszerű színpadra állítani. Somogyi Tamás, a fiatal rendezőgeneráció egyik nagyon tehetséges tagja vitte színre egy fiatal tervezőkollégával, valamint egy komoly színházi rutinnal rendelkező zeneszerzővel, aminek eredményeképpen egy nagyon szép, igényes, különleges előadás született. A mi színházi viszonyainkhoz képest nagyléptékű darab lett, költségvetését és színészigényét tekintve is, hiszen kilencen állnak a színpadon. A közönség visszajelzése nagyon jó volt. Pedagógusok azt mondták, hogy féltek tőle, mert nem nagyon ismerték, de megszerették. Annak külön örültem, hogy a félelmetesnek tűnő nagymaszkos játékok is jól működtek, és az előadás humora, játékossága feloldotta a bennük levő kis bizonytalanságot. Az aranyecset után jött egy másik, hasonló kaliberű, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó előadás: Az elveszett szaloncukor Keresztesi József pécsi író, költő művéből. A darabban van abszurd humor, nem egy negédeskedő karácsonyi előadás. A karácsony végén vagyunk, annak a bontásánál. Ismételten elbűvölt – és a közönség részéről is hasonlóképpen nyilatkoztak – a társulat muzikalitása, zenei képessége, ahogy a darab nyitányában a terem minden szegletéből érkező zenészek jelennek meg. Ez már elővetítette, hogy az előadás sikeres lesz. Itt is dolgozott egy fiatal, elsősorban könyvillusztrátorként ismert tervező hölgy, aminek köszönhetően a darab képi világa nem a megszokott, kicsit kubista, szögletes lett. Jól funkcionált, nagyon szerették, a konzervatív közönségrétegünket is elvarázsolta a játék és a mese, na meg a humor. Nem tudtunk annyit játszani belőle a téli időszakban, amekkora igény lett volna rá, de mindkét előadás repertoáron marad jövő évben is, Az elveszett szaloncukor természetesen a karácsonyi időszakban.

- A két nagyszabású darab mellett volt egy egyszemélyes bemutatótok is.

- Így van. Nem kevésbé izgalmas Keresztesi József pár éve megjelent, nagyon vicces Mit eszik a micsoda? címmel megjelent verseskötete. Ezekből a versekből született a kamarateremben egy darab, Matta Lóránt egyszereplős játéka (akit két kolléga, Balog Zita és Kalocsányi Gábor segít a zenélésben). Az volt a kérdés mindannyiunkban, hogyan lehet ötven percen keresztül csak hasonló tematikájú versekkel színházat csinálni. A rendezőnek, tervezőnek nagy elismerésem, hogy olyan képi világot, játékosságot tudtak teremteni, amivel ötven percen keresztül fent tudják tartani az érdeklődést – és ebben természetesen Lórinak is hatalmas szerepe van. Ez az előadás jól sikerült, egy újabb színfolt a repertoárunkban. A sikeren felbuzdulva most júniusban a Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztiválra ezt az előadásunkat visszük. A három gyermekszínházi bemutatónkon kívül született még egy ifjúsági darab is #Apa_Anya_Én címmel, amelynek szakmai előbemutatóját június 7-én tartottuk és majd októbertől fogjuk játszani. Nagyon izgalmas, Az ablak vonulatához kapcsolva szintén különleges és valóban interaktív. Középiskolásokkal, sőt már hetedikesekkel is játszottuk és nagyon jól működött, igazi színházi élmény. A címe mindent elárul: egy család életéről, döntéseiről, a családtagok egymáshoz való viszonyáról szól. Úgy gondolom, a pedagógusok számára is nagyon tanulságos lesz és bízom benne, hogy szülők és családok is el fognak rá jönni.

alt

 Mit eszik a micsoda? - balról jobbra: Kalocsányi Gábor, Balog Zita, Matta Lóránt

- Ezt a darabot az egész jövő évadban fogjátok játszani?

- Igen, szeretnénk, ez az egyeztetésektől függ, hiszen az Escargo Hajójával közös produkciónk: ők adják Kocsis Zsófit, Keresztény Tamást, mi pedig Matta Lórit, Czéh Danit és Papp Melindát. A darab rendezője Tóth Zoltán. Bízom benne, hogy Az ablak-hoz hasonlóan – amit szintén műsoron kívánunk tartani – ez a darab a jövő évadot erősíteni fogja. Abban is bízom, hogy több időpontot tudunk majd egyeztetni, mert kicsit levegősebb évadot szeretnénk abban az értelemben, hogy kevesebb bemutatót tervezünk, illetve kevesebb tájelőadást kívánunk tartani, inkább itthon, Pécsett szeretnénk játszani.

- Viszont ebben az évben voltak szép számmal tájelőadások, illetve fesztiválszereplések.

- Így van, most is volt több külföldi utunk. Idén Horvátországban és Romániában voltunk, illetve a Bóbita történetében először Észtországban, ami nagy élmény volt az egész társulatnak. Nagyon jó a kapcsolat az eszéki magyar főkonzulátussal, többször mentünk már, a jövő évadban is játszani fogunk ott. Ezután megyünk a zágrábi fesztiválra, lehet, hogy onnan Fiuméba is eljutunk és októberre tervbe van véve, hogy többszöri meghívás után végre a Kolozsvári Fesztiválra is elmenjünk. Október elején lesz a Magyarországi Bábszínházak Találkozója. Oda már az évad első bemutatóját visszük nagyon frissen, melegében, a Ludas Matyit.

- Balog Zita szeptemberben csatlakozott a Bóbitához. Milyen tapasztalataid, élményeid vannak vele kapcsolatban?

- Nagyon pozitív dolgokat tudok Zitáról mondani, és ami külön öröm számomra, hogy ezt a társulat is egyhangúlag mondja, nem az én elfogultságom. Nagyon jól döntöttünk. Tehetséges, szorgalmas, emberileg is abszolút helytálló fiatal kolléganőről van szó, aki nagy munkabírással rendelkezik, hiszen most mindent megkapott. Új városba, új közegbe került, igazi mélyvízbe. Egy-két hónap alatt már látszott, hogy nagyon együtt van a társulattal, jól beilleszkedett, úgy érzem, mintha már évek óta a tagja lenne. Hosszú távra tervezünk vele.

- Szeptemberben az új évadot új bábmúzeumi kiállítás is nyitja?

- Sajnos megszorítások vannak, ezért szeptember elején ugyan lesz új kiállítás, de saját bábokból, nem tudunk jelenleg meghívni más bábszínházat vagy alkotót. Azonban a raktárunk kellőképpen bőséges ahhoz, hogy ki tudjunk állítani egy szép, izgalmas tárlatot.

- Az immár elmúlt évadban nagy nehézségekkel, veszteségekkel is szembe kellett néznie a társulatnak. Ezekről is beszélnünk kell.

- Igen, nagyon fárasztó volt, ebben az évben sok problémával küzdöttünk. Májusban tragédia történt, a műszaki vezetőnk, világosítónk Takács Tibor (Berci) teljesen hihetetlen és hirtelen módon itt hagyott bennünket. Ez nagyon megviselte az egész társulatot, hiszen nem csupán egy kollégát veszítettünk el, ő olyan központi személyiség, irányjelző volt a társulaton belül az emberségével, tapasztalatával, hozzáértésével, humorával, derűjével, amit nem lehet pótolni. Családtag volt. Kis színház vagyunk, amit szeretünk, és úgy gondolom, hogy jó közösség mind tehetségben, mind emberségben, emberi kvalitásokat illetően, és ha egy ilyen kaliberű kolléga váratlanul elmegy, az mindenkit nagyon megvisel. A másik oldalról, intézményvezetőként azt kell megoldani, hogyan tudjuk a szakmai részét pótolni. Felvételit hirdettünk és augusztustól egy új világosító kollégával fogunk dolgozni. Az új kollégának nem lesz egyszerű dolga: nem csak egy új társulattal, közeggel, műszaki feladatokkal, világosítópulttal kell megismerkednie, hanem villámgyorsan a nem kicsiny repertoárunkat is be kell próbálni. Igyekszünk ezt év közben elosztani, ahogy idén is, csak nagyon fárasztó úgy, hogy tavaly Berci vette át Jankó Mátyástól a világítást, illetve Vadon Judit megszülte a kisbabáját, emiatt egy csomó szerepátvétel is történt. Egy-két előadást leveszünk a műsorról: véglegesen lekerül A bagolykisasszony meséje, nem fogjuk egy darabig játszani a Hüvelyk Matyit és A bűbájos lakatot sem, ami már hat éve fut, abban Berci aktív közreműködő volt.

alt

 Takács Tibor (Berci) - családtag volt a Bóbitában

- Mikor került Berci a Bóbitához, milyen feladatokat látott el?

- Több részletben dolgozott a Bóbitában, már a nyolcvanas-kilencvenes években itt volt. Ezután a megélhetési gondok miatt – itt nem lehet túl sok pénzt keresni – vállalkozóként dolgozott máshol, de folyamatosan úgy gondolta, hogy vissza fog jönni. 2009-10 körül tudott visszajönni. Először színpadmester volt, és 2011-ben – amikor az új épületbe költöztünk – ő lett a műszaki vezető is, hozzá tartozott minden műszaki probléma, kérdés a házzal, illetve az előadásokkal kapcsolatban. Tavaly Jankó Mátyás távozása után a színpadról felment a világosítófülkébe, hiszen a Színművészetin elvégezte a színpadmesteri-világosító szakot. A Bóbitában örökös posztumusz tag lett.

- Tekintsünk előre! Hogyan fog telni a nyár?

- Van már egy-két fix pontunk: megyünk a Kabóciádéra júniusban lovagi tornával, a már említett Békéscsabai Fesztivál a Mit eszik a micsoda?-val, majd július elején a szokásos Győrkőcfesztivál Győrben, ide a Kalandjáték Meseországban című játékunkat visszük. Ezután lesz egy nagyobb szusszanás, az Ördögkatlanon gólyalábas óriásbábos előadásokat fogunk tartani három helyszínen, és utána már nem sokkal jön a Szamárfül Fesztivál és az új évad, amelynek első hetében megyünk Szatmárnémetibe a Partium Magyar Fesztiválra, ami szintén már hagyomány. Tehát túl sokat nem pihenünk, főleg, hogy öt turnusban hirdettünk nyári tábort, még várunk táborozókat.

- Idén kik táboroztatnak?

- Mindig vannak új emberek. A társulat tagjai közül Matta Lóránt, külső tagként Komlóczi Zoltán két tábort visz, illetve Kocsis Zsófi tart még egy hetet. Nagy Emese Cseri Hannával lesz, aki most elsőéves a Színművészetin bábrendező szakon. Idén különlegesség, hogy Marosvásárhelyről jön két bábszínész, Bonczidai Dezső és Halmágyi Éva, árnyjátékot fognak csinálni a gyerekekkel. Két tábor már be is telt.

alt

 Fotómontázs a 2017-es Játsszunk bábszínházat! elnevezésű nyári táborról

 - Közben már, gondolom, alakul a jövő évad.

- Igen, egy jól bevált alkotócsapat – a Markó Róbert-Boráros Szilárd tervezőpáros – készül a Ludas Matyival, ennek bemutatója szeptember 29-én lesz. Az ősz közepétől felújítjuk az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilonát és tavasszal két új bemutató lesz, kettéválasztva a csapatot. Lesz egy kétszemélyes darab Matta Lóránt és Papp Melinda előadásában Mesék a kutyusról és a cicusról címmel Kovács Petra rendezésében Josef Capek - Karel Capek testvérének - bűbájos kutyás-macskás meséiből nagytermi előadás, Czéh Dániel, Kalocsányi Gábor és Balog Zita pedig Schneider Jankóval egy Robin Hoodot fog létrehozni.

Hozzászólások

 
0 #10 Janappame 2020-04-22 13:33
Discount Cheap Direct Dutasteride Website Buy Cialis Cialis Generika Aus Deutschland Buy Cialis Levitra 10mg 12 Stuck
Idézet
 
 
0 #9 ScottFlasp 2019-11-18 02:04
Personal developmentis an important element of achieving
success and being happy. Not everyone who has evolved has
achieved success, but everyone who has achieved success
coaching has
developed and done a lot of work on themselves.
Personal development is on the one hand my way of life,
but also my passion and idea for living life.
Idézet
 
 
0 #8 FranLiz 2019-07-27 14:41
Keflex Milk Food Nausea Symptoms Cialis Et Maux De Tete tadalafil and dapoxetine Levitra 20mg Prix En Ligne
Idézet
 
 
0 #7 FranLiz 2019-07-19 06:30
Achat Propecia Pilule Nolvadex Acheter Priligy Generico Andorra generic cialis Price For Cephalexin Cheapeast Doxycycline
Idézet
 
 
0 #6 FranLiz 2019-07-10 22:40
Cialis 5 Mg Precio Espana Metformin 1000 Mg Canada Without Rx generic cialis overnight delivery Acheter Tadalafil 40mg Acheter Kamagra Ligne
Idézet
 
 
0 #5 FranLiz 2019-07-03 19:58
[censored] Pfizer 100 Coconut Does Keflex Cause Yeast Infections cheapest cialis Cephalexin 500 Mg Dosage Levitra De 5mg Propecia De Bayer
Idézet
 
 
0 #4 FranLiz 2019-06-24 18:56
Buy Clomid Online Australia Ou Acheter Kamagra levitra and cialis online Retin A No Prescription
Idézet
 
 
0 #3 FranLiz 2019-06-16 23:36
Is Zithromax A Steroid Amoxicillin 500mg Uses Priligy Verschreiben Lassen [censored] Where Can Propronolol Be Purchased Baclofene Winthrop 10 Mg Vidal
Idézet
 
 
0 #2 FranLiz 2019-06-08 23:06
Levitra Nl Buy Soloxine No Rx Needed [censored] Funziona Veramente cialis Antibiotics From Canada
Idézet
 
 
0 #1 FranLiz 2019-06-02 01:53
Canadion Pharmacy cialis 5 mg Amoxicillin Bladder Infections
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés