Kezdőlap > Kultúra > Színház > Zárult a POSzT, kiosztották a díjakat

Zárult a POSzT, kiosztották a díjakat

Színház
PDF
A debreceni Csokonai Színház Szergej Medvegyev: Fodrásznő című darabja lett a legjobb előadás a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), melynek legtöbb díját a budapesti Örkény István Színház művészei vehették át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaest keretében.


A szakmai zsűri által legmagasabbra értékelt, Viktor Rizsakov rendezte debreceni előadásban szerepelt a legjobb női alakítást nyújtó Szűcs Nelli is.
A POSZT-ra két darabbal is bekerült Örkény István Színházhoz hét elismerés köthető: Bagossy László lett a legjobb rendező az Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című darabjának színreviteléért. E darab kapta a közönségdíjat és ebben játszott a legjobb női epizódszereplő, Hámori Gabriella. A Kasimir és Karoline-ban való közreműködésért érdemelte ki Parti Nagy Lajos a legjobb színpadi szövegért és Ignjatovic Kristina a legjobb jelmezért járó elismerést.

A társulat másik, a Zsótér Sándor rendezte Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című produkciójában nyújtott teljesítményéért Kerekes Éva kapta a legjobb női főszereplőnek és Ambrus Mária a legjobb díszletért járó elismerést.

A Pécsi Nemzeti Színház Mohácsi János által rendezett Az elveszett levél című darabjában lépett színpadra a legjobb férfi főszereplő, Kovács Zsolt és a legjobb férfi epizódszereplő, Urbán Tibor. Ezen előadás kiérdemelte a Thália Színház Rivalda-díját csakúgy, mint az egri Gárdonyi Géza Színház Fényes Szabolcs - Harmath Imre: Maya, valamint a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum Gianina Cărbunariu: 20/20 című előadása. Utóbbi a szakmai zsűri különdíjában is részesült.

A legjobb férfi alakításért járó elismerést Nagy Péter kapta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor című darabjában nyújtott teljesítményéért. A nemzetközi zsűri díját Bodó Viktor érdemelte ki a budapesti Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet Kockavető című darabjáért.

A legjobb 30 év alatti színésznő díját megosztva kapta Béres Márta és Erdély Andrea, mindketten a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház - Urbán András Társulata The Beach című előadásában szerepeltek. A legjobb 30 év alatti színész a három idei versenydarabban is feltűnő Ötvös András lett.

Az idei jubileumi fesztivál versenyprogramjában tizenkét társulat tizennégy produkciója szerepelt, melyeket Fáy Miklós újságíró, kritikus válogatott az általa szemlézett darabok közül. A közönséget emellett mintegy 180 off-programra, azaz koncertekre, kiállításokra, s egyebek mellett közönségtalálkozókra is várták a POSZT tíz napja alatt.

Spilák Klára, a POSZT sajtókapcsolatokért felelős munkatársa az MTI-nek azt mondta: a találkozó a versenyprogramot és más rendezvényeket tekintve is színvonalas volt, a zsűrik döntését és a díjak odaítélését a szakma is megfelelőnek értékelte. Hozzátette, hogy a fesztivált a közönség részéről a megszokott nagy érdeklődés kísérte. Az előadásokra összesen mintegy 10 ezren váltottak jegyet, a nézőszám az ingyenes programokkal együtt 35-40 ezerre tehető.

Kiemelte, különböző szakma fórumokon felvetődött, hogy szükség lenne egy nemzetközi színházi fesztiválra is, de a POSZT megmarad annak, ami eddig is volt, a hazai és határon túli magyar színházak találkozójának. Az esemény jövője és anyagi hátterének biztosítása érdekében többen azon véleményüknek is hangot adtak, hogy a POSZT költségvetését ne az adott évben hanem évekre előre kellene biztosítani.

Spilák Klára végezetül megjegyezte, hogy tíz év után elköszönt a fesztiváltól annak két igazgatója, Jordán Tamás és Simon István, akik más elfoglaltságaik miatt jövőre már nem vállalják a szervezői, vezetői feladatokat.



Forrás:MTI

Hozzászólások

 
0 #4 Guest 2010-06-16 08:04
Négy előadást láttam. Igen jók voltak!

Maradhatna a vezetés, mert siker kísérte a munkájukat.

Büszkék lehetünk a POSZTRA!!!
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2010-06-14 10:34
Nagyon jó a pécsi társulat, idén is bebizonyították ! Gratulálok nekik!
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-06-14 08:59
Voltak nagyon jó előadások, amelyek szórakoztattak és elgondolkodtatt ak egyszerre. Jó volt az idei POSZT is, remélem jövőre még jobb lesz!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-06-13 07:36
A tavalyi díjeső után várható volt, hogy nem Pécs visz el mindent. Így is nagyon szép eredmények születtek. Teljesen egyetértek Kovács és Urbán díjához, szuperek voltak!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés