Kezdőlap > Kultúra > Színház > Jubiláló előadások a Pécsi Harmadik Színházban

Jubiláló előadások a Pécsi Harmadik Színházban

2020. január 25. szombat, 10:18 Színház
PDF

Három produkció is jubilál a Pécsi Harmadik Színházban: 50. előadásához ér az Émile Ajar írásából született Előttem az élet, 70. alkalommal játsszák a több rangos díjban részesült Martin McDonagh-darabot, a Piszkavasat és 75-ötször a Székely Csaba trilógiájába tartozó Bányavirágot(Fotó: Tóth László)

A teátrum egyik legizgalmasabb vállalkozása volt a kalandos sorsú, litván származású francia író, Émile Ajar regényadaptációjának színpadra állítása 2017 tavaszán. Az Előttem az élet című, világszerte népszerű, kultikussá vált mű stúdiószínházi változatát a Jászai-díjas Vincze János rendezésében mutatták be, s játsszák azóta is telt házak előtt. A társadalom kirekesztettjeiről szóló történet a Jászai-díjas Füsti Molnár Éva és Bánky Gábor, továbbá Götz Attila emlékezetes alakítása révén elevenedik meg, a főszerepben pedig a színház felfedezettje, Tatai Gergő hódítja meg estértől estére a nézők szívét – február 20-án immár ötvenedszer.

A többszörösen díjnyertes Piszkavas előadást 2015-ös bemutatója óta kíséri kiemelt szakmai és közönségérdeklődés. A kortárs ír szerző, Martin McDonagh műve komikum és tragikum, könnyed játék és véres valóság mesteri ötvözete, melyet Vincze János rendezésében és Parti Nagy Lajos remekbeszabott, bravúros nyelvhasználatú magyarításában játszik a teátrum nagy sikerrel. A produkció a 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozón megkapta a Közönségdíjat, Füsti Molnár Éva színművész pedig a Magyar Művészeti Akadémia Alkotói díjában részesült. Méltó partnere a játékban Bacskó Tünde, akinek megrendítő alakításáról ugyancsak a legnagyobb elismerés hangján szólnak a méltatások. László Csabával és Tatai Gergővel együtt február 26-án hetvenedszer élik újra a zord ír hegyek közt játszódó történetet.

A három jubiláló előadás közül a legrégebb óta Székely Csaba komédiája, a Bányavirág van a Pécsi Harmadik Színház műsorán. A marosvásárhelyi születésű író trilógiájának első darabja fájdalmasan groteszk humorral és erős öniróniával tárja elénk a székely kapuk mögötti világot. A Vincze János rendezésében bemutatott produkció főszerepét László Csaba játssza, akinek ez az alakítása hozta meg az országos ismertséget. A kritikusok egybehangzó véleménye szerint a Pécsi Harmadik Színház Bányavirág-előadása a kortárs mű eddigi legszenvedélyesebb színpadi megvalósítása, melynek további szerepeiben a Jászai-díjas Bánky Gábor, Tamás Éva, Németh János és Bacskó Tünde látható, január 27-én pontosan hetvenötödször!

Forrás: PHSZ

 

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés