Diese Domain ist bereits bei IONOS registriert. Falls Sie der
Domain-Inhaber sind, können Sie sich jetzt einloggen und auf Ihre Domain zugreifen. Domain
verwalten
Ihre Domain verwalten
Machen Sie aus Ihren Ideen Erfolge mit Lösungen von IONOS.
Kezdőlap > Kultúra > Színház > Indulnak a felvezető programok az EKF hivatalos megnyitója előtt
Indulnak a felvezető programok az EKF hivatalos megnyitója előtt
Színház
2010. január 10-én hivatalos nyitóünnepséggel veszi kezdetét Magyarország eddigi legnagyobb kulturális eseménysorozata, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program. Kevés olyan város van Európában, ahol a történelmi korok és a kultúrák rétegződése annyira együtt él és egymásra épül, mint Pécsett. A különböző korokból átöröklődött kulturális rétegek összessége ad eredeti és igazi, csak itt fellelhető, és egymást erősítő közeget.
A megnyitó művészeti koncepciója, hogy bemutassa mindazt az értéket, eredményt és kétezer éves kulturális örökséget, amelyre büszkék vagyunk, és amelyet Pécsen keresztül Magyarország mutatni kíván önmagának és a világnak. A megnyitó műsora nagyszabású produkció keretében mutatja be Pécs kultúrtörténeti arcait, pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével.
A kulturális főváros megnyitója rendhagyó lehetőség arra, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat”, tegyünk egy kísérletet saját magunk megszeretésére és megszerettetésére, a város értékeinek feltárására és bemutatására, mindezt egy egész Európában érthető XXI. századi audiovizuális nyelven. A kulturális főváros nyitó eseménye mindjárt a legelején szeretné megtalálni azt az irányt és hangnemet, ami leginkább megteremti ezt a harmóniát és érezhető kulturális energiát ad pécsieknek, magyaroknak és európaiaknak.
A műsor szerkezete, felvezető események
A megnyitón nagy farsangi menet keretében a korokat és az azokból származó kulturális energiákat jelmezbe öltözve hozzák el pécsi iskolások, színészek, bábosok. Minden kort egy hatalmas (3-4 méter magas) bábu vezet. A menet a Zsolnay kúttól indul és a Belvárosi templom előtti színpadhoz érkezik. A műsor folyamán a város különböző történelmi korszakai mai átiratban elevenednek meg. A műsorszámokat főleg pécsi művészek adják elő, a záró képre meghívunk pécsi, illetve innen elszármazott, vagy valamikor itt alkotó emblematikus hazai sztárokat is.
A január 10-i programot felvezetve vízkereszt után, a farsang kezdetén, január 7-én, 8-án és 9-én a megnyitó karneváli menetében résztvevő 450 pécsi diák játszva tanulja be a különböző kultúrtörténeti korszakokhoz rendelt dramatikus utcaszínházi játékot, mely mindegyikét egy-egy óriásbáb vezet fel. A megnyitó menetében szereplő diákok itt ismerkednek meg a megelevenítendő történelmi korszakokkal, és tanulják be a menet és a vonulás lépéseit, mintegy a megnyitó főpróbájaként.
A rendezvények időpontjai naponta (január 7-9-ig) 15.00-18.00 óráig tartanak.
Január 7-i (csütörtök) Helyszín: Dóm Tér, a Püspöki palotával szemben (Római, Ókeresztény, I. István kora)
A római kor - Sopianae - üzenete: a római birodalomban megszületik a város. Az Ó-keresztény korszak: a város keresi hitét, I. István király emlékezete, aki 1009-ben megalapította a pécsi püspökséget A keresztény középkor Quinque Basilicae: A kereszténység intézményesülése, az állam megszilárdulása
Január 8-i (péntek)
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem - BTK bejárat (Ifjúság útja 6.) (Nagy Lajos Király, Reneszánsz, Török kor)
Nagy Lajos király korszaka, 1367-ben egyetemet alapított Pécsett. Reneszánsz: Magyarország első egyeteme, Janus Pannonius a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője. Török kor: a hódoltságtól egy teljesen más kultúra feltörése, majd integrálódása a magyar, ezen belül a helyi kultúra szövetébe
Január 9-i (szombat)
Helyszín: Januás Pannonius u. – Csontváry Múzeum előtti sétatér (XVII-XVIII., XIX., XX. Század) XVII-XVIII. század: A város újjászületése, polgárosodás, tudás, szabadság - Klimó György, könyvtár, szabad királyi város (Mária Terézia) A XIX. század: iparosodás, polgárosodás, kialakulnak a pécsiség védjegyei (Angster, Kesztyű, Zsolnay stb.) A XX. század: Pécs a modern művészek, modern művészetek otthona
2010. január 10.
Az ünnepség kezdete: 18.00 óra – Széchenyi tér
Produkció időtartama: kb. 1 óra
Nyitó rendezvény szinopszisa:
A megnyitón egy nagy farsangi menet keretében a korokat és az azokból származó kulturális energiákat hozzák el jelmezbe öltözve pécsi iskolások, színészek, bábosok. Minden kort egy hatalmas (3-4 méter magas) bábu vezet. A menet a Széchenyi térre érkezik, a Belvárosi templom előtti színpadhoz. A műsor folyamán megjelenik minden kor mai átirata. A műsorban fellép többek közt: Bab Társulat, Bóbita Bábszínház, PTE-ETK-FONTIFIVE Tánccsoport, Tanac Táncegyüttes, Pécsi Balett, Pécsi Vasutas Fúvószenekar, Szélkiáltó Együttes. A zenei összeállítást és a zeneszámok egy részét Erdész Róbert (a nemzetközi hírű Solaris együttes billentyűse) komponálja. A fináléban „megénekeltetjük” a fellépőket néhány hazai sztárral közösen, így a művészek között köszönthetjük Demjén Ferencet, Lang Györgyit, Kandech Evelyne-t és Balikó Tamást, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját, valamint további meglepetés vendégeket.
Élményvonat indul a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programév ünnepélyes megnyitója alkalmából
Pécs Megyei Jogú Város és a MÁV Nosztalgia Kft. együttműködésének köszönhetően egyedülálló lehetősége nyílik az érdeklődőknek, hogy ellátogassanak a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programév megnyitójára. A 2010-ben tíz éves fennállását ünneplő Magyar Vasúttörténeti Park az újév első programjaként január 10-én nosztalgiavonatot indít Pécsre. A Pécs 2010 EKF programév tiszteletére Sopiane névre keresztelt élményvonat ezen a napon különlegesen kedvezményes, 2010 Ft-os retúrjeggyel vehető igénybe. Az érdeklődő utasok így megismerkedhetnek az újonnan beszerzett, és teljesen felújított Élményvonat szolgáltatásaival, valamint egy kellemes napot tölthetnek el Pécsett, többek között a kulturális főváros egyedülálló nyitó ünnepségének résztvevőiként.
A MÁV Nosztalgia Kft. a megnyitó rendezvény alkalmából indított Élményvonatával szeretne hozzájárulni a program népszerűsítéséhez, folytatva azt a hagyományt, amelynek során szorosabb együttműködéseket alakítanak ki a jelentős kulturális és turisztikai vonzerővel rendelkező magyarországi városokkal. Ezzel párhuzamosan szélesítené ajánlatait, olyan árakat kínálva, melyek mindenki számára elérhetővé teszik hazánk fontosabb kulturális célpontjainak megismerését. További információ: www.mavnosztalgia.hu
További információ a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros nyitórendezvényéről, az évad programjairól és a január 10-én közlekedő élményvonatról: www.pecs2010.hu
Hozzászólások