Kezdőlap > Kultúra > Színház > Jean Kükürice, azaz János vitéz

Jean Kükürice, azaz János vitéz

2012. szeptember 21. péntek, 07:12 Színház
PDF
Nem nehéz egynél több komoly indokot mondani arra, miért is érdemes megnézni, meghallgatni a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) legújabb bemutatóját, a „János vitéz” címűt. A három felvonásos daljáték immár évszázadnál régebben szokott sikert aratni, a mindenkori közönség előtt. Mert a „mi” költőnk, Petőfi Sándor által papírra vetett verses mesét „nekünk” írta át Heltai Jenő, illetve Bakonyi Károly, szerzett hozzá zenét Kacsóh Pongrác, rendezte meg Nagy Viktor. A képen Györfi Anna látható, Iluska szerepében.  (fotó: PNSZ).

Aki elmegy az eladásra, az semmi olyanra ne számítson, amit évszázaddal ezelőtt ne kaphatott volna meg, egy korabeli bemutató kapcsán. Mese ez, ami a jobbik, szebbik fajtából való. Legfeljebb a modernebb technikai vívmányok alkalmazásával vált kissé mássá. Ami alatt azt kell, lehet érteni, hogy a szereplőknek általában a homlokára, parányi mikrofon van felragasztva. Az viszont cseppet sem zavaró látvány, ellenben sokkal jobban szól a hang, mintha csak „úgy” énekelnének a színészek.

– Az első magyar témájú zenés színpadi játékot mutatjuk be – mondta el Rázga Miklós, a teátrum direktora, aki nem tagadta, idénykezdetkor van egy cseppnyi „szívdobogása”, amit szeret is. – Az 1904-es első változat idején éledt újra a magyar öntudat, aminek a daljáték jót tett. Emellett gondolom, minden diáknak, felnőttnek „illik” ismernie ezt a művet, valamilyen formában.

A siker most szinte borítékolható, de az előzmények sem voltak olyanok, amik mellett csak úgy el lehetne menni. Hiszen az ősbemutató után, még százhatvanötször láthatta a publikum a produkciót, ami korábban nem számított jellemző dolognak.

Az internetes letöltés még ismeretlen volt, ezért lehetett eladni a kottából félmilliót, a szövegkönyvből meg kétszer annyit, ha hihetünk a feljegyzéseknek. Mivel pedig jobbat sem tehetünk, hát elfogadjuk az állítást, irigyelve az akkori nyomdászok bevételét.



Bár a hagyományokat követi a rendezés, azért a látványos elemek sem maradhattak ki a János vitézből (fotó: PNSZ)

A rendező, Nagy Viktor már korábban is előállt olyan koncepcióval, ami semmi „extrát” nem tartalmazott. Most sem tett olyat, ami miatt érdemes lenne jegyet váltaniuk azoknak, akik szeretik a „modern” feldolgozásokat. De mindenki böngészheti a műsorkínálatot, aki a „hagyományos” zenés tolmácsolás elkötelezett híve. Mivel pedig bizonyára ők vannak többen, ezért szóljon nekik az egész, úgy ahogyan azt a szerzők elképzelték, száz évadnál is régebben.

A címben szereplő „Jean Kükürice” viszont senkit se tévesszen meg! Csupán arról van szó, az öreg királynak, a franciának, bizony nehéz volt a magyar szó A Kukorica Jánost sem tudja kimondani Ezért keresztelte át János vitézzé a főhőst, a huszárok büszke parancsnokát, aki miszlikbe aprítja a törököket, mégsem kell neki jutalmul az idegen szerelem. A többit majd a mindenki megtudhatja, ha felmegy a függöny, amely első alkalommal 2012. szeptember 22-én kerül színpadra, a pécsi nagyszínházban, 19 órai kezdettel.


Többes szereposztásban adják elő

Mivel nem kizárólagos a színészek, művészek listája, ezért itt, most, csupán az első bemutatóra vonatkozó adatokat közöljük. De mindenki megtalálhatja a pécsi színház honlapján azt a napot, ami számára a legkedvezőbb, legkedvesebb.

Kukorica Jancsi: Wunderlich József. Iluska: Györfi Anna. A gonosz mostoha: Sólyom Katalin. Bagó: Sándor Péter. Strázsamester: Ottlik Ádám. Francia királylány: Kulcsár Viktória. Francia király: Stenczer Béla. Bartolo, a falu csősze: Urbán Tibor.

Hozzászólások

 
0 #11 Gazdagság 2012-09-26 21:40
Ha Györfi, hát Györfi.

Ő tudja, s hátha így a jó.

Ki az a Szabó Attila?

És nem Szabó Atilla? Mint Tillai Atilla
Idézet
 
 
0 #10 Iluska 2012-09-25 21:26
Iluska nem Győrfi? Hosszú "ő"-vel?
Idézet
 
 
0 #9 Diri-biri 2012-09-24 21:49
A PNSZ (hosszabban: igen ... p.) ajánljon fel 2 ingyenjegyet Szabó Attilának a JÁNOS VITÉZ PÉCSI ELŐADÁSÁRA!

Az újságíró pedig erről érdeklődve készítsen vele portrét a Sztori magazinba.

Tudj jobbat, hátha kevés vagyok!
Idézet
 
 
0 #8 Én nem 2012-09-24 21:41
de szívesen megismerném, egyetértek.
Idézet
 
 
0 #7 Ösmerem 2012-09-24 21:40
Hasznos lenne, ha olyanokat reklámozna a média, akiket jó példaként lehet a TIZENÉVESEK elé állítani.

Tanulmányi versenyek győztesei ilyenek.
A PÉCSI FIZIKUS FIÚ MINDENKÉPP!!!
Idézet
 
 
0 #6 Zolcsa 2012-09-24 17:33
Fizika nagyon jó fej, mindenről ugyanaz jut az eszébe - a fizika világbajnoka! Ne hagyd abba!!!
Idézet
 
 
0 #5 szemüvegenát 2012-09-24 11:16
A fizikai olimpiai-világbajnok most már tényleg felkeltette az érdeklődésemet! !! Ki ő, szívesen venné egyáltalán a média érdeklődését, vagy csak olyan magának való tudós palánta...., mert nem mindegy!
Idézet
 
 
0 #4 EKF 2012-09-23 22:37
Éljen a KULTÚRA és a TUDOMÁNY!!!
Idézet
 
 
0 #3 Osztálytárs 2012-09-23 22:36
Ha az olimpiai bajnok 20 milkó felett, akkor a
fizikai
világelső
mennyit ér?
Idézet
 
 
0 #2 Fizika 2012-09-23 22:33
A János vitézt megnézem, egyelőre arról nem tudok írni, de a leőweys tudósdiák világsikere engem is így foglalkoztat:
"csak a sportsikerek a milliókat érők?"

Ha elgondolkoznak az ILLETÉKESEK, hadd reméljük, hogy meg fogják találni a módját, hogy a gimnazista FIZIKUS VILÁGBAJNOKUNKA T kellő rangján jutalmazzák.

Nem kell várni a Nobel-díjig, ez is rangján mérhető dicséretet érdemel!

SZABÓ ATTILA!

Mi pécsiek tudjuk, hogy ez a Te sikered nagyobb média- és anyagi elismerésre lenne méltó!

Persze tudod ezt Te is, csak annál intelligensebb vagy, hogy ezzel foglalkozz.

HAJRÁ, PÉCS!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés